A Fidesz megtisztította ifjúsági szervezetét: a korábbi vezetés leváltása látványos volt, a botrányos kifizetőhelyeket viszont csendben tüntették el. Megméretett a politikai harcban a Fidelitas, és könnyűnek találtatott.
Kövér László a Fidelitas tortájával. Leveszi a részét
MTI / Kovács Attila
Központosítottkáderképzés
Illés Boglárka, a Fidelitas elnöke Novák Katalinnal. Orbán angyalai
Ahogy a Fidelitas megégette magát a választási kampányban rá osztott cirkuszi attrakcióban, úgy ugrott meg az Alapjogokért Központ presztízse a Fideszen belül. Ez a NER által létrehozott és pénzelt, magát civilnek álcázó szervezet lett az új káderképző. Stratégiája jól kivehető: igyekszik megnyerni magának a kormány világképét osztó, még egyetemre járó vagy frissen diplomázott fiatalokat, akik lehetőleg fogékonyak a nemzetközi kapcsolatok iránt. A központ munkát, publikálási lehetőséget és amerikai ösztöndíj lehetőségét kínálja. Bár a honlapján csak néhány elemző neve van feltüntetve, valójában kifejezetten sokan dolgoznak a szervezetnek. Javarészt a Corvinusról és az ELTE jogi karáról toboroznak egészen fiatal embereket. Hirdetéseikben pedig hivatkozhatnak arra, hogy nem egy befutott fiatal politikus-elemzőt ők indítottak útjára (már ha a két szakmát lehetne egyszerre művelni).
Ott van rögtön Törcsi Péter kutatási igazgató, aki korábban önkormányzati képviselőként szerzett tapasztalatokat, megjárta az Egyesült Államokat, és frissen gründolt tanácsadó cégén keresztül növeli bevételeit. A Clavis Consulting Kft. tartott már tréninget az üldözött keresztényekkel foglalkozó Azbej Tristan államtitkárnak, de leginkább Varga Judit igazságügyi miniszterrel mozog egy társaságban. Törcsi gyakori vendége a HírTV-nek és a közmédiának. Karrierje érdekes egyezést mutat egy másik vezető elemző, Pócza István pályájával. Ő is az egyetemről került a központhoz, nemzetközi kapcsolatok szakon tanult, majd amerikai ösztöndíjat biggyeszthetett az életrajzába. Pócza rendszeresen publikál a Hetekben (a Hit Gyülekezetének lapja a hasonló antiliberális világlátás miatt jelentős terjedelmet biztosít a központ elemzőinek). Emellett évek óta a közmédia migrációs szakértője.
A személyre szabott törvénymódosítás segítségével frissen kinevezett helyettes államtitkár, a 22 éves Rácz Zsófia szintén az Alapjogokért Központban bukkant fel, publikált a Hetekben, a köztévén bizonyította vonalas párthűségét, és nemzetközi tapasztalatnak ható amerikai ösztöndíjat szerzett. A káderképző hozta szakértőként helyzetbe Párkányi Esztert, a Fidelitas volt szóvivőjét is (Lattmann Tamásnak az állásába került, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanáraként a Facebookon szexista kiszólással kérdőjelezte meg Párkányi kvalitásait). Az itt felsorolt fiatalokban közös, hogy a Fidesz bevándorlásellenes politikáját úgy népszerűsítik a médiában, hogy érveiket kulturált köntösbe burkolják. Náluk nincs a magyarságra kényszerített rovarevés, igaz, tudományosan az ő állításaik sem megalapozottabbak a kétbites fidelitasos panelmondatoknál. A stílusbeli különbség azonban elégnek bizonyult, hogy az Alapjogokért Központ emberei előzzék a Fidesz ifjúsági szervezetének tagjait. A kormány célja, hogy tanult, jól szituált, nemzetközi tapasztalattal rendelkező fiatalok mondják el a tévében csillogó szemmel az ő dicséretüket, mert az ilyen ifjú példaképektől remélik a párt megerősödését a fiatal választók körében. Rácz Zsófia forrásaink szerint csak az első fecske volt, a jövőben még több minisztériumi felső vezető és diplomata kerülhet ki a központból.