Egyszerűen kizárt

A nyugdíj-, az egészségbiztosítási és a munkaerőpiaci járulék egyesítéséről döntött az Országgyűlés. Az új, összevont társadalombiztosítási járulék 2020. július 1-jétől lép életbe, 18,5 százalékos kulccsal. A jogszabály-változtatást kezdeményező Pénzügyminisztérium az adórendszer egyszerűsítésének szándéka mellett az egészségügy „potyautasaival” való leszámolást is megvalósítani reméli azzal, hogy az elfogadott törvény kizárja az ellátásból a háromhavi járuléktartozást felhalmozottakat. Ez annyit jelent, hogy ha valakinek a tartozása eléri a 23 ezer forintot, törlik a taj-számát, és a továbbiakban minden orvosi ellátás után fizetnie kell. A lehetséges negatív következményekkel nem számolt a jogszabályalkotó, nem vette figyelembe, hova vezethet a fizetésképtelenség esetén megtagadott orvosi ellátás – hívta fel nyomatékosan a figyelmet az új vezetőséggel felállt Magyar Orvosi Kamara elnöksége és a Magyar Szakszervezeti Szövetség. Rámutatnak: ingyenebéd valójában eddig sem volt, hiszen az adóhatóság – legalábbis elvileg – behajthatta a tartozásokat. Nagyjából 100 ezer főre tehető azoknak a száma, akik nem fizetnek járulékot, és semmilyen más módon sem szereztek jogosultságot.