Magyarország | 7 nap
Magyarország 7 nap
ORBÁN BEJELENTÉSEI

Anyákról, kórházakról, erőművekről

Év eleji nemzetközi sajtótájékoztatót tartott Orbán Viktor múlt csütörtökön, ahol – az  év többi részétől eltérően – a kritikus orgánumok kérdéseire válaszolt, és több fontos bejelentést is tett. A kormányfő újabb családvédelmi akctervet ígért, de csak annyit árult el, hogy azt szeretné, ha a háromgyermekes anyák is életük végéig teljes szja-mentességet kapnának. Az egészségügyről azt mondta, jogosak a kórházak, rendelők állapotával kapcsolatos kritikák, ezért – más egészségügyi fejlesztéseket is megelőzve – minden, három évnél régebben felújított épületet renoválni fognak. A részben Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Mátrai Erőmű állami megvásárlásával kapcsolatban úgy érvelt, hogy a létesítményt a tulajdonosok be akarták zárni. A 10 ezer munkahely megmentése mellett azt is fontosnak mondta, hogy a lignit hozzájárul Magyarország energiafüggetlenségéhez. Emellett az atomra és napenergra koncentrálnak (a szélerőműveket tehát ejtették). A politikai tárgyú kérdésekre válaszolva jogosnak nevezte a volt kancelláriaminisztereitől (Stumpf István, Navracsics Tibor és Lázár János) érkezett kritikákat. Mint mondta, az idén két nemzeti konzultác is lesz. Kormány­átalakításról szerinte korai beszélni, mivel a személycserékkel óvatosan kell bánni, és „nem szabad rángatni a kormányrudat”. A fővárossal kapcsolatban azt mondta, az új vezetésnek meg kell adni a 100 nap türelmi időt.