Gazdaság Őrült vállalkozás
Gépterápia

afp
– „Milyen volt a mai napod? – Hát, nem túl jó. – Sajnálattal hallom! Nem akarsz mesélni az érzéseidről?” Így és ehhez hasonlóan kezdődő párbeszédek immár nemcsak a pszichológiai rendelők díványán – meg persze hollywoodi sorozatokban – hangzanak el, hanem okostelefonon is. Történt ugyanis, hogy a Stanford Egyetemen végzett klinikai szakpszichológus, Alison Darcy jó három éve úgy érezte, olyan gyorsan változik a világ és nő az igény a lelki segítségre, hogy a hagyományos keretek között már nem lehet teljesíteni. Ezen segíthetne a mesterséges intelligencia (AI) bevonása, vélekedett, és megalapította rendhagyó startupját, a Woebotot, amely egyszerre demokratizálná és digitalizálná az eddig hagyományosan négyszemközt zajló terápiát.