Hétről a tízre

Hosszú évek csökkenése óta 2019-ben ismét emelkedtek a pc-eladások – derül ki a Gartner és az IDC elemzőcégek által közzétett adatokból. Negyedévekben mért előrelépésekre ugyan az elmúlt időben is volt példa, de a teljes évre vonatkozó adat legutóbb 2011-ben mutatott bővülést a számítógépek piacán. Míg a Gartner szerint 0,6 százalékkal több pc talált gazdára 2019-ben, mint egy évvel korábban, az IDC elemzői 2,7 százalékos többletről adtak számot: 261, illetve 266 millió eladott számítógépet regisztráltak. A gyártók sorrendjét illetően viszont nincs vita az elemzők között. A három dobogós – a Lenovo (részesedése az IDC adatai szerint 24,3 százalék), a HP (23,6 százalék) és a Dell (17,5 százalék) – növelni tudta részesedését, míg a negyedik helyezett Apple (6,6 százalék) és az ötödik Acer (6,4 százalék) kisebb szeletet hasított ki a tortából, mint 2018-ban. (A hatodik helyen álló Asus helyzete csak a Gartner sajtóközleményéből olvasható ki. E szerint a tajvani gyártó részesedése 5,5 százalékos, és szintén csökken.) Az összességében mért bővülés okaként az elemzők elsősorban azt említik, hogy idén január 14-én megszűnt a Windows 7 támogatása, ezért tavaly több vállalat frissítette flottáját új, Windows 10-et futtató számítógépekkel. A Gartner szerint ennek hatása 2020 folyamán is érezhető lesz, míg az IDC elemzői úgy gondolják, hogy akik eddig nem váltottak, azok tömegesen ezután sem fognak, ezért ínséges hónapok állnak a pc-gyártók előtt.