A kommunikációs meccset semmi sem szakítja meg. Miközben a brit kormány a szigetország függetlenségének visszaszerzését zengi most, hogy – papíron – megszűnik az uniós tagsága, az EU azt hangoztatja: a folyamat igazi győztese a közösség. Nehéz elvitatni az unió érdemeit, legalábbis ha a 2016-os népszavazás óta tartó időszak mérlegét szeretnénk megvonni. A tárgyaláson Brüsszel szabta meg az irányt. Kikötötte, hogy az uniós állampolgárok jogait garantálniuk kell a briteknek, valamint nem sérülhetnek Írország jogai, még ha ennek az is az ára, hogy az Ír-sziget másik, az Egyesült Királysághoz tartozó fele megmarad az uniós belső piac kereskedelmi szabályai alatt. Ehhez kellett az is, hogy a Theresa May vezette kormány konkrét, koherens tervek nélkül érkezett a tárgyalóasztalhoz. Hogy ezzel mi volt a célja, éppúgy nehéz megmagyarázni, mint azt, hogyan „feledkezhetett meg” arról, hogy az uniós belső piacról való kiválás miatt vissza kellene építeni az Ír-szigeten az 1998-as nagypénteki békemegállapodással elbontott határvonalat.
Az EU igazi győzelme abban áll, hogy Michel Barnier vezetésével sikerült egységet kovácsolni a tagországok között – erre kevesen számítottak 2016-ban. Brüsszel elérte csendben tartott, de soha el nem titkolt célját: a kilépésnek olyan feltételrendszerét alakította ki, hogy még a legeuroszkeptikusabb populista politikusok is kétszer meggondolják, vállalkoznak-e hasonlóra. A tárgyalások rávilágítottak arra, milyen sokrétű a szakítás – az Európai Unió Bíróságának jogkörét érintő kérdésektől a biztonságpolitikai együttműködésig. Nagy-Britannia pedig szállította az érv másik felét: mennyire megosztja a társadalmat, amikor ezekről a kérdésekről dönteni kell.
A kialakult képen London még változtathat: ha a kilépés középtávon sikeresnek bizonyul – de legalábbis nem lesz teljes összeomlás –, újra kedvet kaphatnak a kontinens EU-ellenes politikusai. Már ha elfeledkeznek arról, mennyire speciális eset Nagy-Britannia. A legtöbb EU-országnál jóval kiterjedtebb kapcsolatrendszere van a világban, erős pénzpiaca is olyan gazdasági erőt jelent, amely unikális volt mindig is a közösségben – emiatt is mondta azt Angela Merkel német kancellár, hogy tagból konkurenssé válik a szigetország. Ráadásul az uniós kassza nettó befizetője, aminek a hatása nagyon is közvetlenül érinti az uniót. Az Egyesült Királysággal együtt az EU elveszíti a GDP-je 15, korábbi költségvetési keretének pedig több mint a 10 százalékát, és amikor ennek pótlásáról esik szó, már nem akkora az egyetértés a keleti és a nyugati tagállamok között.
Akármennyire igyekszik is hárítani felelősségét az EU, az mégiscsak kudarc, hogy egy ország a kilépés mellett döntött. Nagyon fog hiányozni még ennek a közösségnek a britek piacbarát hozzáállása, innovatív gazdasága, globális befolyása, politikai ellensúlyteremtő ereje. ¬ GYÜKERI MERCÉDESZ
