Azország,amelyrefelnéztem

Fazekas István

¬ Hosszú évek gyötrődése után hogyan várja London a kilépést?

A Brexitbe mindenki belefáradt, a környezetemen legalábbis így érzem. Az a sajtó, amelyet olvasok, nem szereti a kilépést, nem tartja helyesnek, de azért tisztában van azzal, hogy muszáj túlesni rajta. Így vannak ezzel az emberek is, akikkel találkozom. Olyan érzés uralkodik itt, mint amikor van egy idős rokonunk, akinek elborult az elméje, és egy otthonban él. Hetente egyszer meglátogatjuk, fizetjük az ápolását, de azért olyan sok beszélnivaló nincs róla.

¬ Milyen következményei vannak az ön számára a kilépésnek?

Egyelőre semmi. Magyar állampolgárként élek itt, és bár Londonban több időt töltök, mint Budapesten, ettől még otthonról van a jövedelmem, ott is adózom, és járok orvoshoz.

¬ Egy év múlva a bevándorlási hivatal tisztje kérdezheti ki, amikor Londonba megérkezik.

Igen, ettől enyhén tartok is. De azért védelmet nyújt, hogy Márkkal időközben összeházasodtunk, ő pedig brit állampolgár. Csak nem fognak hazaküldeni, amikor a férjem angol?

¬ A Brexithez hasonló, bár ellentétes tartalmú esemény volt Magyarország EU-csatlakozása. Azt hogyan élte meg?

A családom mindig is azt szajkózta, hogy Európa meg Nyugat. Anyám osztrák volt, otthon részint németül beszéltünk. A vasfüggönyt és a kommunizmust tragédiaként éltük meg. A csatlakozás elégtétel volt. Nagy-Britanniát azonban nem csak a La Manche csatorna választja el a kontinenstől. A napi sajtóban is átélhető ez, hiszen a szerkesztőket és az olvasókat jobban érdekli, mi történik Srí Lankán, mint Prágában. Minket, magyarokat az érdekel, mi van Biharkeresztesen, és mi zajlott ott száz éve. Őket meg a Falkland-szigetek.

¬ Lehet azt mondani, hogy a magyarok európainak érezték magukat a szovjet blokkban is, míg az angolok akkor sem érezték magukat a kontinens részének, amikor EU-tagokká váltak?

Ezek súlyos szavak, de van benne igazság. Nem csak a fizetőeszközük vagy a bal oldali közlekedés megtartásával fejezték ki távolságtartásukat. Szerintem a viszolygás része az is, hogy Európa az angol nyelvet használja. Irritálja őket, ahogy mindenki a nyelvükkel próbálkozik. Képzelje el, milyen lenne, ha Európában milliók beszélnének rosszul magyarul, és ezt nekünk el kellene tűrnünk. A gyerekkorában brit iskolában tanult férjem meséli orvosi munkájáról, milyen gyakran hálásak neki a betegek, hogy végre valaki tud angolul.

afp / PAUL ELLIS

¬ Pedig nyilván a többi doktor is angolul fejezi ki magát, még ha hibásan és akcentussal is.

Őszintén szólva a britek kilépése mögött jó adag síkhülyeség is van. Gonosz, önző propaganda vezetett el idáig. A hiszékeny embereket egyszerűen felheccelték az unió ellen. Emlékszem, amikor a népszavazás előtt megszólaltattak egy asszonyt, aki arra panaszkodott, hogy az utca végében él egy sokgyerekes pakisztáni család, amely szociális juttatásokat kap, bezzeg angolul alig tudnak. Már csak ezért is a Brexit pártján van. A néni hamarosan csalódni fog.

¬ Az angol társadalomra jellemző a munkásosztályi hagyomány, valamint a felsőbbrendű arisztokrácia. A kilépésre melyiknek volt nagyobb hatása?

Egyértelműen az előbbinek. Az arisztokrácia boldogan elvan, amúgy is nemzetközi kicsit. Az angol nemes tud valamennyit franciául, a nénikéje belga. Nem elzárkózó társaság. A Brexitre is megvonja a vállát. Szemben a szervezett munkássággal, amely a kilépési propaganda áldozatává vált. A decemberi parlamenti választáson éppen azért szerepelt le a Munkáspárt, mert nem merte vállalni a maradáspárti álláspontot. Pedig a két pólusra épülő politikai rendszerek alapja éppen az lenne, hogy ha az egyik valamire nemet mond, akkor a másik képviseli az igent. A konzervatívok zászlajukra tűzték a Brexitet, amiben sunyiság és hatalomvágy vezette őket, de ezt tegyük is félre. A Jeremy Corbyn vezette Munkáspárt viszont nem merte vállalni az ellentétes álláspontot, nehogy elpártoljanak tőle azok, akik családi tradíciók miatt ragaszkodnak a párthoz. Csúfos bukás lett a vége. Ha vállalja a maradást, akkor is benne van, hogy hasonlóan leszerepel, de az a vereség legalább erkölcsileg elviselhető volna.

¬ A Brexit-párti kampány néhány eleme az idegengyűlöletre épített. Ön nem tapasztal ilyet a saját bőrén?

Az angolok nem gyűlölnek, az kelet-európai szokás.

¬ A kocsmában csak elhangzik, hogy bloody immigrants.

Ott biztosan. De nagyon mások az itteni emberek. Nem volt háború ebben az országban, nem volt diktatúra és elnyomás. Turistáskodtunk nemrég Lisszabonban, és nagyon jól éreztük magunkat. Hiába a világ vége, európaiként, magyarként, diktatúrát elszenvedőként is érti az ember, hol van. A város szegényebb negyedében betértünk egy kisvendéglőbe, mert odabentről ének és taps hallatszott ki. Kiderült, hogy műsor van, méghozzá a negyed lakói énekelnek, visszasírják Salazar biztonságot adó, de elnyomó rendszerét. Londonban ilyen nincs, mert mi iránt éreznének ők nosztalgiát? Nem volt itt semmi másként soha. Még a szörnyű világháborús náci bombázás is időjárási katasztrófához hasonlított. Nem tudott utána senki a másikra mutogatni, hogy a te nagyapád így, az övé úgy. Az ő szemszögükből viszont az európaiak soha sem tudnak nyugton maradni, nácizmus kell nekik, kommunizmus, újabban pedig euró.

¬ A német gondolkodók évszázadok óta vágyakozva néznek Olaszországra vagy Franciaországra. Mintha úgy éreznék, az EU által végre összetartoznak.

Kérem, Hitler politikája is végeredményben egy európai projekt volt. Ideiglenesen sikerre is vitte. De aztán kiderült, hogy a mostani kísérlet sokkal tartósabb eredményt hoz. A projekttel szembeni viszolygás mélyen ül az angolokban. A Brexit-kampány egyik alantas üzenete volt a kocsmák népe számára, hogy az angolok nem azért nyerték meg a világháborút, hogy aztán Angela Merkel mondja meg, mit kell csinálni. Ilyet Orbán Viktor szokott kitalálni.

¬ Nem tart attól, hogy a Brexit-kampány felbátorítja a csatorna mindkét oldalán azokat, akik alantas és sunyi eszközöket is készek a hatalom szolgálatába állítani?

Dehogynem! És ennek már mutatkoznak jelei. Ez az ország, amelyre mindig is felnéztem, amely büszkén hirdeti a fair playt, és még a sportot is kitalálta a vetélkedés szabályok közé szorítására, most így lealjasodott. ¬ gergely márton