Péklapáton

Nem lehet megbélyegezni egy egész közösséget „egy egzaltált lelkész és egyes személyek miatt, akik elfogadhatatlan véleményt fogalmaztak meg” – mondta Kelemen Hunor RMDSZ-elnök arra reagálva, hogy Migránsmentes Ditrót akarunk címen tiltakozó mozgalom szerveződött a székelyföldi Gyergyóditrón. A helyi pékségben munkába állt ugyanis két Srí Lanka-i vendégmunkás, akiknek elmozdítása ellen Bíró Károly segédlelkész vezetésével aláírásgyűjtés indult. A település vezetője, Puskás Elemér a magyar közmédiából átszüremlő migránsellenességgel magyarázta az elszabadult indulatokat, s a kedélyek nyugtatására falugyűlést hívott össze. Ott a pékség vezetője nem jelent meg, csak levélben mentegetőzött, mondván, nem talált más munkaerőt, de ha segítenek neki ebben, akkor megválik a kifogástalan életvitelű idegenektől. (Az igazsághoz tartozik, hogy a két Srí Lanka-i alacsonyabb bérért dolgozott, mint a helyben szokásos tarifa.) Az ügyben megszólalt a gyulafehérvári római katolikus érsekség nyugalmazott érseke, Jakubinyi György, aki maga is elítélte a „migránsellenes diskurzust”. Kedden a Hargita megyei munkaügyi felügyelőség 13 ezer lej (közel 1 millió forint) bírságot szabott ki a pékséget működtető vállalkozóra, miután többen bepanaszolták, hogy embertelenül bánik az alkalmazottaival, és nem fizeti a túlórapénzüket.