Olyan felelősségteljes állás a tanároké, hogy nem lehet rájuk bízni, mit tanítsanak – ennek a szellemében készült a Nemzeti alaptanterv legújabb változata, amelyben a politikai szempontok nyilvánvalóan felülírták a szakmai megfontolásokat.
Érettségizők. Holnaptól minden másként volt
Túry Gergely
Nemtermészetes
Gimnáziumi osztályterem. Fércmunka
facebook
Az integrált természettudomány tantárgy bevezetése előremutató is lehetne, de inkább a tanárhiány csökkentését szolgálja – állítja Nahalka István oktatáskutató.
¬ A NAT-ban újra felmerült, hogy összevonhatják az iskolák a természettudományos tárgyakat. Korábban is volt már erről vita, sokak szerint ez működőképes alternatíva lehet.
Én tulajdonképpen örülök neki, hogy ez előkerült a NAT-ban. Sok baj van vele, de jó, ha ilyen dolgok bekerülnek ilyen dokumentumokba. Még akkor is, ha valószínűleg senki sem fog igazából ilyen tantárgyat tanítani a közeljövőben, legalább ott van a diskurzusban. Valójában a világban már a hatvanas évektől sok országban integrálták a természettudományos tárgyakat. Nálunk viszont állandóan kivetette magából ezt az elképzelést a természettudományos tárgyakat oktatók közössége. Volt pedig néhány iskolában erre kísérlet, de valamiért a fizika–kémia vagy biológia–kémia szakos tanárok többsége elemi erővel ellenzi az ilyenfajta integrációt.
¬ Nem az lehet az oka, hogy így kevesebb óraszámuk lenne?
Ha eddig volt mondjuk heti két fizika, egy kémia, egy biológia, akkor lehetne ezután négy „science óra” ezek kiváltásra. Ha integrálunk tantárgyakat, nem feltétlenül csökken az óraszám. A szakoktatásban egyébként már bevezettek egy ehhez hasonló tárgyat. Születtek rá programok és tankönyvek is. De a tapasztalat az, hogy a szakképző intézményekben nem működik. A NAT-ban úgy szerepel, hogy az általános iskola 7–8. évfolyamában és a középiskolák 11–12. évfolyamában lehet bevezetni, az iskola döntése alapján. Tehát ez szerencsére nem kötelező, hanem lehetőség. Az is biztos viszont, hogy ennek bevezetéséhez nincsenek meg ma a feltételek. Először is, nincsenek erre képzett tanárok. Ezt át lehet hidalni úgy, hogy a törvényben lehetőséget adnak, hogy a kémia- vagy fizikatanárok ezután taníthatnak ilyen integrált tárgyat. De ez nem biztos, hogy jó. Nem erre készültek fel. Nincs is ilyen képzés a tanárképzőkön. Továbbá nincs ennek hagyománya, nincsenek ilyen tankönyvek, oktatási programcsomagok. Egy jó ötéves fejlesztési folyamatnak kellene megelőznie ennek bevezetését. Szerintem senki sem fogja választani ezt a lehetőséget.
¬ Nem a természettudományos tanárok aggasztó hiányára egyfajta válasz az integrált tárgy? Hiszen így ha egy iskolában nincs fizikatanár, de van, mondjuk, biológiatanár, aki átveszi az összevont tárgyat, akkor hirtelen megoldódik a tanárhiány.
Azt gondolom, hogy ez lehetett az elsődleges szándék. Nehezen tudom elképzelni ennek a NAT-nak a szerzőiről, hogy a korszerűsítés érdekében, tudatosan vetették be ezt a fegyvert. Az igazi szándék a tanárhiány csökkentése.