A populisták megváltoztatják a szavak jelentését – állítja Cas Mudde. Az USA-ban oktató holland tudóst a felháborodás logikájáról kérdeztük.
¬ Orbán régóta hirdeti a politikai korrekt beszédmód elleni küzdelmet. Miért akadnak ki a hívei, ha más használ tűrhetetlen szavakat?
A felháborodás mindig felháborodást szül. A liberálisok kifakadását konzervatív őrjöngés követi, ami újabb felháborodást szít a liberálisok közt. Ezt a körforgást csak felerősíti a közösségi média által megteremtett véleménybuborék.
¬ Lehet politikát építeni egy szerencsétlen kijelentésre?
Azt nem, de kampányt nagyon is. A populisták módszerét követve a Fidesz évek óta az „elitet” vádolja azzal, hogy lenézi Magyarországot. Az elithez a hazai ellenzéket sorolják, valamint Brüsszelt és Sorost, míg Magyarországon önmagukat értik. Minden olyan ügyet felnagyítanak, amely képes kiborítani az általuk meghatározott „elitet”.
¬ Nem volt elég Soros, kell a belső ellenség is?
Orbán a legtöbb szélsőjobboldali politikushoz hasonlóan összekapcsolja az állítólag erőtől duzzadó külső ellenséget a kevésbé erősnek vélt belső ellenséggel – vagyis az Európai Uniót, a bevándorlókat, valamint Sorost a magyar ellenzékkel. Ezzel a trükkel úgy képes a valódi belső és külső veszély érzetét kelteni, hogy a fenyegetés erejét a külföldi szereplőkhöz köti, ezáltal pedig fenntartja azt a látszatot, hogy a nép az ő oldalán áll.
¬ Nem a magyar jobboldal az első, amely a fehérek elleni kirekesztésre panaszkodik.
Mert az áldozati szerep vigaszt nyújt, és erkölcsi tisztaságot kölcsönöz. Amikor a fehér (jellemzően heteroszexuális és keresztény) többség kiváltságait vonják kétségbe, az érthetően kellemetlen tapasztalat az érintettek számára, hiszen ők a helyzetüket eddig nem kiváltságként, hanem a természet rendjeként élték meg.
