Világ | 7 nap
Világ 7 nap
ismét KÉSELÉS LONDONBAN

Bekeményítés

Nagy-Britannban a terrorcselekményért elítéltek a jövőben nem kerülhetnek feltételesen szabadlábra a büntetésük felének leteltével, legalább a kiszabott idő kétharmadát rács mögött kell töltenk. A próbaidőre bocsátásuk nem lesz automatikus, arról kizárólag szakértői testület dönthet. A jelenleg ilyen vádak miatt szabadságvesztését töltő 220 elítéltre kiterjedő szigorításról a javaslatot Robert Buckland brit igazságügyminiszter hétfőn sürgősséggel terjesztette be a londoni alsóházba. Az előző nap ugyanis a 20 éves Sudesh Amman London egyik déli városrészében késsel megsebesített két embert, mielőtt a rendőrök lelőtték. Ammant terrorista akck elkövetésére buzdító anyagok birtoklásáért és terjesztéséért 2018 decemberében három év és négy hónap börtönre ítélték. Egy hete engedték ki feltételesen, és rendőri megfigyelés alatt állt. Az akcjáért hétfőn az Iszlám Állam vállalta a felelősséget. Tavaly november végén a pakisztáni bevándorlók családjában, Nagy-Britannban született Usman Khan Londonban késsel megölt két embert, hármat megsebesített, majd lelőtték. Őt 2013-ban 16 évre ítélték, amrt kapcsolatban állt a londoni tőzsde elleni robbantást 2010-ben megszervező terrorista csoporttal, majd börtönbüntetésének felét letöltve próbaidőre kiengedték. Jelenleg 74, terrorizmussal összefüggő bűncselekményért elítélt van feltételesen szabadlábon.