Gazdaság | 7 nap
Gazdaság 7 nap
KÓRHÁZI ADÓSSÁGRENDEZÉS

Megzsarolt szállítók

Kormányzati tárgyalócsapat puhítja a legnagyobb kórházi szállítókat, hogy adjanak 20 százalék engedményt korábban kllított és ki nem fizetett számláikból. Tavaly december 31-éig 67,7 millrd forint lejárt adósságot halmoztak fel a kórházak, ami sokkal több, mint amennyi az előző hat évben volt. A korábbi menetrend szerint még decemberben megkapták az eladósodott intézmények a költségvetési pluszpénzeket a lejárt számlák kifizetéséhez. Most azonban a kormányhatározat szerint még a meglévő pénzükből sem fizethetnek március előtt a kórházak. A nekik hitelező legkisebbek – helyi vállalkozók – vannak a legnagyobb bajban, az ő tőkeerejük gyakorta kevés a túléléshez. A hazai nagyokat, így a közüzemi szolgáltatókat nem sorolta a kormány a zsarolandók közé. A legnagyobbakat, az orvosi eszközöket, gyógyszereket, labor- és diagnosztikai készülékeket szállító vállalkozásokat invitálta újratárgyalásra az említett csapat. Ez a kör a lejárt adósságállomány közel kétharmadának a várományosa. A cégenként félórásra szabott diskurzus során volt olyan tárgyaló – értesült a HVG –, aki a 20 helyett egy százalék engedményt ajánlott, amit a duplájára „alkudott fel” a pénzügyminisztériumi vezetéssel tárgyaló kormányzati csapat.