Érmek és olimpiák: sportolók, kormányok versenyfutása a medálokért
Az 1988-as szöuli olimpia óta Magyarország összesen 150 érmet szerzett a nyári ötkarikás játékokon. E másfél száz medál 21-gyel több annál, mint amennyit a hazai népességszám és gazdasági potenciál alapján (elsősorban e két tényező együttesen befolyásolja a nemzetek szereplését az elemzők szerint) a magyar olimpiai válogatottaknak nyerniük kellett volna – derül ki a Statisztikai Szemle című folyóirat legfrissebb számának egyik tanulmányából. A Duráczky Bálint és Bozsonyi Károly által jegyzett írás többek közt arra keresi a magyarázatot, hogy évtizedekkel a szovjet blokk szétesése után miért szerepelhetnek még mindig meglehetősen jól a volt szocialista országok versenyzői a négyévente megtartott sportversenyeken a velük nagyjából egy „súlycsoportba” tartozó más nemzetekhez képest.