Gent: műkincsvadászat

A korai németalföldi festészet kiemelkedő alakjának, Jan van Eycknak közel húsz remekműve együtt látható más jeles festők korabeli alkotásaival a genti Szépművészeti Múzeum minap nyílt és április végéig nyitva tartó kiállításán. A város leghíresebb látványosságának, A bárány imádása című szárnyas oltárának nyolc, frissen restaurált tábláját pedig a Szent Bávó-katedrális előterében állítják ki. A Van Eyck fivérek eredetileg húsz táblából álló, 4,4 × 3,4 méteres művét egy gazdag genti házaspár, Joos Vijd és neje 1426-ban rendelte meg Huberttől, akinek a halála után 1432-ben az öccse, Jan fejezte be. Az oltárkép története kalandos, a táblái évtizedeken át vándoroltak, a nácik elől Franciaországba vitték, majd 1945-ben egy tiroli sóbányában találták meg amerikai katonák. A sztorit egy gyermekien naiv amerikai film is feldolgozta, Műkincsvadászok címmel, George Clooney-val a címszerepben. Két tábláját még 1934 áprilisában ellopták, de csak az egyik került elő, a másikat másolat helyettesíti.