Történelmileckefiúknak
Igazi beugratós kérdés lehetne mókás magyarságtudattesztekben, hogy vajon akkor most melyik volt az elmúlt száz év legsikeresebb tíz éve? Mi magunk is zavarban vagyunk a válasszal, hiszen Orbán Viktortól arról értesültünk, hogy az ő legutóbbi 10 éve viszi el a pálmát. Szellem rovatunkban viszont azt idézzük fel, hogy Horthy Miklós uralkodásának első évtizedét is hasonló dicshimnuszok magasztalták. 1930-ban a „nemzet közóhajától” áthatva még jubileumi hálatörvényt is elfogadtak a „nemzet élő sziklavárának” tiszteletére, az egyik jeles talpnyaló, Herczeg Ferenc pedig arról értekezett vezércikkében, hogy akik Horthyt gyűlölik, azok a magyarság ellenségei, még ha véletlenül magyar nevet viselnek is, az ő ellenszenvük a nemzetnek szól, melynek emelkedése zavarja a köreiket. Vigyázat, a magvas gondolatokat ma is plagizálják, sőt Herczeg életművének részeként a Nemzeti alaptantervbe is bekerültek. Pedig ma már tudjuk, mi lett a dicső korszak vége.