Nem kell pánikot kelteni – lesz az magától is. A hivatalos magyarországi nyugtatgatás ideig-óráig hathat, de ma már nem lehet azt mondani, hogy messze van Kína vagy Dél-Korea. A koronavírus észak-olaszországi terjedése minden korábbinál közelebb hozta Magyarországhoz a fertőzésveszélyt. Lehetetlen meggátolni, hogy Magyarországot is elérje a koronavírus, ez bármikor ideérhet, feltéve egyáltalán, hogy még nincs itt – mondta Falus Ferenc volt országos tiszti főorvos. És van már magyar fertőzött is, kimutatták a koronavírust a Japán mellett karanténba helyezett óceánjáró, a Diamond Princess egyik magyar alkalmazottjánál.
Aki csak egyszerű szájmaszkkal gondolná védeni magát a légúti fertőzés ellen, vagy attól óvni a környezetét, hiába járja a patikákat, az egyszerű eszköz hiánycikk. A bátrabbak benézhetnek a kínai vegyescikkboltokba – ott ugyanis akad a készleten, igaz, a korábbinál jóval drágábban. A vírusokat egyébként ki nem szűrő maszk hiányánál sokkal nagyobb gond lehet, hogy akadozni fog a Kínából érkező gyógyszernyersanyagok – intermedierek – érkezése. Ám Kásler Miklós, az egészségügyért is felelős emberierőforrás-miniszter az Országgyűlés népjóléti bizottsága előtt mégis úgy vélte, hogy elegendő eszköz, műszer és lélegeztetőgép van arra az esetre, ha feltűnik a vírus. A tényeket és a számokat messze kerülő kijelentése aligha megnyugtató, hiszen „békeidőben” is rendkívül szűk, nemritkán elégtelen kapacitás áll rendelkezésre.
Arról nem is szólva, hogy a gépekhez három műszakban elegendő orvos és szakképzett nővér is kell. Arra a felvetésre, hogy mi lesz, ha Kína nem szállít gyógyszeripari anyagokat, Kásler azt válaszolta, hogy nincs olyan anyag, ami csak Kínából lenne beszerezhető. Azt azonban tapasztalatból tudni lehet, hogy ennél kisebb beszerzési gondok is súlyos gyártási problémát okoznak, a kieső anyagok pótlása semmiképp sem megy egyik napról a másikra. Azt meg már senki nem is merte feszegetni, milyen stratégiai készletei vannak az országnak arra az esetre, ha beütne a baj? Amikor a H1N1 vírus 2009-ben elindult világhódító útjára, az illetékes parlamenti bizottság tagjai – beleértve az akkori ellenzék képviselőit – részletes, vagyis számokkal alátámasztott beszámolót kaptak az illetékesektől. Mivel az elhangzottak államtitoknak számítottak, a bizottság zárt ülésen ismerkedhetett meg az adatokkal.
Az olaszországi járványügyi fejleményekre reagálva Müller Cecília országos tiszti főorvos bejelentette, hogy módosult a január végén kiadott eljárásrend, amelyben a Nemzeti Népegészségügyi Központ tájékoztatta a koronavírussal kapcsolatos teendőkről az egészségügyi intézményeket. Akkor még elsősorban a Kínából érkező, lázas, köhögő betegeket kellett gyanús esetekként kezelni, mostanra az olaszországi karanténok környékén megfordultak influenzaszerű panaszait is kiemelt figyelemmel kell vizsgálni. A repülőtereken – Budapesten és Debrecenben – azonban „kisipari” módszerrel, kézi lázmérővel vizsgált utasok szűrése csupán látszattevékenység, mivel a koronavírus akár kéthetes lappangási ideje alatt is fertőzhet, ahogy nem minden fertőzött produkál komoly tüneteket, de képes továbbadni a kórokozót. Arról nem is szólva, hogy a schengeni határokon autóval áthaladó, Olaszországban is megfordult turistákat senki sem ellenőrzi. ¬ GÁTI JÚLIA