KöhögaFöldmotorja

Kedves HVG-olvasó!

Először is, a feleségem, én és a kutyáink is jól vagyunk. Mindig is jól voltunk: se láz, se köhögés, se megfázás, semmi.

Elmondom, hogyan történt ez az egész.

Múlt pénteken, február 21-én reggel fél hétkor szokás szerint elmentem az iskolába (matematikát és természettudományokat tanítok Spino d’Adda középiskolájában, Milánótól 30 kilométerre), és még láttam is a helyi újság szalagcímét: egy codognói férfinál kimutatták a koronavírust.

Megérkeztem az iskolába, és bár egy kicsit aggódtam, az óráimat ugyanúgy leadtam, mint bármely más napon. Nagyjából 4 óra tájt indultam haza Spinóból, ekkor hívtam a feleségemet. Ő pedig közölte, az terjed a településen, hogy senki sem jöhet be Codognóba, mert lezárták, katonák állják el az utakat. Mi is csak a közösségi médiából tudtunk a dologról.

Végül hazaértem, de Codogno olyan volt, mint egy kísértetváros: a polgármester elrendelte, hogy zárjanak be a boltok, szupermarketek, iskolák, hivatalok, bankok… minden. Sehol egy lélek. Kietlen városban sétáltam a kutyámmal. Szombat és vasárnap volt a legnehezebb: minden zárva tartott, kivéve a gyógyszertárakat és a pékségeket. Ott viszont nagyon hosszú sorok voltak. A maszk elfogyott. A fertőtlenítőszer elfogyott. A tej elfogyott.

Hétfő reggel két szupermarket kinyitott, de az intézkedések háborús időkre emlékeztettek: egyszerre csak öt ember mehetett be, minden bevásárlókosarat csak egyszer lehetett használni, kötelező volt a maszk, kesztyű, a polcok pedig szinte teljesen üresek voltak. Se tej, se hús, se gyümölcs vagy zöldség.

Aztán fokozatosan minden üzlet kinyitott, még ha felváltva is, és nem is egész napra. Újra lehetett szinte mindent kapni – kivéve a maszkot és a fertőtlenítőt. Még a kis boltok is kinyitottak a városközpontban, ami nagyon fontos, mert az idősebbek oda szoktak járni, miután ők általában nem vezetnek autót. A gyógyszertárak is rendben kinyitottak, habár kettő nem engedte be az embereket: a gyógyszert kívülről lehet kérni, és a gyógyszerész egy kis nyíláson adja ki az orvosságot.

A belvárosban jelenleg csak az élelmiszerboltok vannak nyitva (pékségek, zöldségesek stb.), a többi bolt, kávézó, étterem zárva van, és ez még legalább egy hétig így is marad. Ez pedig probléma, mert ahogyan sok kisvárosban lenni szokott, Codogno boltjaiban sem megy jól az üzlet. Attól tartok, sokuk számára végleges bezárást fog jelenteni ez a 14 nap.

Február 28. óta az egyik áruházlánc engedélyt kapott, hogy kiszállítsa az online vásárolt termékeket Codognóba, csak nagyon lassú az egész. Észak-Olaszországban a vírustól való félelem miatt mindenki inkább interneten vásárol, mint hogy bemenjen a szupermarketekbe. Előfordul, hogy ki-ki a városhatárra hozat magának árut, bár ahhoz elvileg engedélyt kéne kérni. De ha az ellenőrző pontokon lévő járőrök éppen kedvesek és szemet hunynak felette, akkor így is hozzá lehet jutni dolgokhoz.

Ami a munkát illeti, itt minden leállt. Az összes gyár bezárt, mindenki otthon van. Mivel nem hagyhatjuk el a vörös zónát, még azok is, akik a közeli Milánóban dolgoznak (ők sokan vannak), vagy Spino d’Addában, ahogy én is, kénytelenek vagyunk itthon maradni. Én szerencsés vagyok, mert van fizetésem, de a sok kisvállalkozónak, aki most nem tud dolgozni, nem könnyű a felszínen maradnia.

Az önkormányzat és a posta is zárva van, ez utóbbinak a jövő héten már ki kellene nyitnia. És a bankok is lehúzták a rolót. Sok bankautomata sem működik, pedig a boltok gyakran nem fogadják el a hitelkártyákat.

A codognói kórház sürgősségi osztálya szintén zárva, akinek szüksége lenne rá, annak mentőt kell hívnia, hogy elérje a legközelebbi kórházat Lodiban vagy Cremonában. De azt olvastam, hogy ezek a kórházak zsúfolásig tele vannak a koronavírus miatt.

Kórházunk orvosai és ápolói igazi hősök: tegnap olvastam a Corriere della Serában, hogy három nővér szinte folyamatosan dolgozik február 20. óta. A rendőrök, katonák, csendőrök is sokat dolgoznak, méghozzá nehéz körülmények között, mert egyikünk sem boldog attól, hogy a körbezárt területen kell maradnunk. Az ellenőrző pontoknál az első napokban néhányan megpróbáltak elslisszolni, de mostanra úgy tűnik, már elfogadták a helyzetet.

Az iskolák zárva vannak, a jövő héten ez még így is marad. Sok diáknak váratlan szünidő ez, nem tűnnek különösebben aggodalmasnak. Inkább az bosszantja őket, hogy nem mehetnek moziba, konditerembe, diszkóba a barátaikkal. Az iskolámban a diákok (11 és 13 év közöttiek) abban reménykednek, hogy a tanítás a lehető legtovább szünetel.

Őszintén szólva kezdetben jobban izgultunk. Már egyértelmű, hogy ez olyan, mint egy influenza, amely ugyan fertőzőbb, mint a szokásos, de nagyon ritkán halálos. A riadalom után néhány nappal már a média is visszafogottabb.

Ezekben a napokban az emberek is közelebb kerültek egymáshoz, amit apró dolgokban lehet tetten érni. Én általában zárkózott ember vagyok, de az utóbbi napokban gyakran megálltam olyanokkal fecsegni, akiket nem is ismerek. Kis csoportokat lehet látni, együtt sétálnak és beszélgetnek. Vannak, akik elmennek a szupermarketekbe az idősekkel, akik nem tudnak vezetni. A szomszédok segítenek egymásnak a kertben. Ezek apró dolgok, de a koronavírus előtt ez nem így volt.

Amikor már mindenen túl leszünk, ha ad egy címet, küldök egy híres codognói kekszet, amelyet a Pasticceria Cornali gyárt. Patinás keksz, amelyet városom patinás süteményboltjában készítenek.

Codogno, február 29.

¬ Claudio Comel