Világ | 7 nap
Világ 7 nap
PUTYIN ALKOTMÁNYT MÓDOSÍTTAT

Isten, haza, család, Lenin

Újabb alkotmánymódosítási javaslatokat terjesztett a parlament elé Vlagyimir Putyin orosz államfő. Az egykori KGB-ügynök szerint az alaptörvényben mindenképpen említést kell tenni az istenhit fontosságáról, s arról, hogy a házasság kizárólag egy férfi és egy nő szövetsége. A politikus, aki már két évtizede irányítja államfőként vagy miniszterelnökként az országot, tavaly decemberben jelentette be alkotmánymódosítási javaslatait. Ezek értelmében az államfői jogkör rovására nőne a parlament, a kormány, illetve az Államtanács szerepe, s tovább korlátoznák, kik indulhatnak az elnök­vá­lasztáson. Az orosz parlament janrban kétórás vita után első olvasatban jóváhagyta a módosításokat, ám a jövő hétre tervezett végszavazás előtt Putyin 24 oldalnyi új javaslatot nyújtott be. A parlament alsóházának elnöke, Vjacseszlav Vologyin közölte: az újabb módosításokat Putyin az után adta át, hogy párbeszédet folytatott a pártok, illetve civil szervezetek képviselőivel. A tervek szerint miután a parlament két háza jóváhagyja a javaslatokat, április 22-én, szerdán népszavazást tartanak az alkotmányreformról. A dátum különleges: az a nap az 1917-es bolsevik hatalomátvételt irányító, majd a Szovjetunt megalapító Lenin születésének a 150. évfordulója.