Fellendítette a koronavírus az ingatlanpiacot – állt elő az elsőre meghökkentő diagnózissal az egyik piaci szereplő, a GDN Ingatlanhálózat. Elemzői legalábbis az utóbbi hetekben tapasztalt keresletnövekedést nem tudták másnak tulajdonítani, mint annak, hogy a tőzsdéken kialakult pánikhangulatban a befektetők biztonságosabbnak vélt menedéket kerestek a pénzüknek. Óvatosabban fogalmaznak az Ingatlan.com-nál: ők is látják az élénkülést, de azt egyelőre nem, hogy ez minek köszönhető.
Beletaposott viszont a fékbe az idegenforgalom. Az Airbnb-piac egyenesen zuhanórepülésbe kezdett, és a profi turisztikai szolgáltatók is szenvednek. Utóbbiaknál már a három tavaszi hónapra lefoglalt utak 16,4 százalékát mondták le a tíz legjelentősebb küldő országból, és a visszakozások száma napról napra nő. Az arányba ráadásul még nem értendő bele a teljes karantén alá vont Olaszországból érkezők kiesése. A Magyar Turisztikai Ügynökség már reagált, egymilliárd forintos vis maior keretet hozott létre a nehéz helyzetbe került cégek megsegítésére.
Szintén a félelemnek tudható be, hogy a vásárlók megrohanták az üzleteket. A nemzetközi láncok forgalma negyedével nőtt február utolsó hetében 2019 azonos időszakához képest a Nielsen piackutató szerint. Tisztálkodási, higiéniai termékekből majdnem két- és félszer, fertőtlenítőszerből és vitaminból mintegy kétszer akkora értékben vásároltak, mint egy évvel korábban. Rárepültek a tartós élelmiszerre is: a cukor értékesítése 178, a liszté 168 százalékkal ugrott meg, és több mint duplájára nőtt a konzervek, zacskós levesek, fagyasztott zöldségek, valamint a tartós tej forgalma is. A roham utóbb lecsengett, de egy-egy üres polccal azért lehet találkozni. Akadozik az élelmiszer-házhozszállítás is, több cégnél csak napokkal előre lehet időpontot foglalni. Az áruellátást megkönnyítendő felfüggesztették a hétvégi kamionstopot.
A termelővállalatok egyelőre nagyjából megúszták a krízist, mert a kínai holdújév miatt amúgy is a szokásosnál nagyobb készleteket halmoztak fel alapanyagokból, alkatrészekből. Persze ha az ázsiai üzemleállások elhúzódnak, az idővel ellátási gondokat okozhat, ám egyelőre úgy tűnik, lassan, de biztosan újraindulnak a távol-keleti gyártósorok. Akadnak azonban kisebb kereskedelmi vállalatok, amelyek bizonyos termékeket szinte kizárólag Kínából szereznek be, ők már kezdenek kifogyni a készletekből.
Fertőzhet a készpénz is, ezért a Magyar Nemzeti Bank fertőtleníti és két hétig pihenteti a hozzá beérkező bankókat. Eközben a bankszövetség a járvány terjedését lassító ajánlásokat fogalmazott meg tagjai számára. Egyes magyar pénzintézeteknél már korlátozzák a nagyobb, személyes megbeszéléseket, letiltották az üzleti utakat, elhalasztották rendezvényeiket, távmunkát vezettek be.
A kormány 8,8 milliárd forint külön forrást nyújt a koronavírus elleni védekezéshez, ebből 2 milliárd átcsoportosítás, a többi új pénz. Az összeg felhasználásáról a védekezésért felelős operatív törzs dönt. Ez persze aprópénz ahhoz képest, hogy ha a kabinet nagyon akar, több százmilliárdot is meg tud mozdítani csak a költségvetési tartalékokból, tehát valódi átcsoportosítás nélkül. A büdzsé újragondolásának szükségességét maga Orbán Viktor is megpendítette a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara rendezvényén – konkrétumok nélkül. Az MKIK kérdőívvel harcol a járvány ellen: azt tudakolja a vállalatoktól, mire van szükségük a küzdelem során. ¬ FOKASZ ORESZTÉSZ