Pete Buttigieg: Amerika leghíresebb polgármestere

Amikor Jesse Jackson polgárjogi harcos az 1984-es demokrata konvención elmondta a beszédét, hiába nem volt esélye elnyerni az elnökjelöltséget, az, hogy komoly pályázónak tekintették, sokakban elültette a reményt, hogy az Egyesült Államoknak egyszer afroamerikai elnöke is lehet. Barack Obama sikerére 24 évet kellett várni. Még nem tudni, a 38 éves Pete Buttigieg milyen szerepet kap a júliusi demokrata konvención, de ő az első komolyan vett meleg elnökjelölt-aspiráns, akinek a fiatalsága miatt akár három évtizede is van arra, hogy maga váltsa valóra a személye által felkeltett reményeket. Különösen, hogy a szuperkedd előtti taktikus visszalépésével segítette a centrumot képviselő Joe Bident, aki novemberi győzelme esetén a találgatások szerint miniszteri vagy ENSZ-nagyköveti poszttal is megjutalmazhatja a párt új generációjának legfelkészültebb politikusaként emlegetett Buttigieget.