Világpolgárok

Giorgettót mélyen felháborítja, hogy nem él meg a nyugdíjából. Igaz, hogy a festői és menő Trastevere egyik macskaköves utcájából nyílik a lakása, de úgy érzi, számára ennél többet tartogat az élet. Feltüzeli a szintén nyugdíjas barátját, a Professzort, hogy keressék meg a helyi trafikoslány nagybátyját, akiről úgy tudja, külföldre költözött, és azóta boldogan él. Felkerekednek, eljutnak egészen Róma külvárosáig, ahol az informátor lakik, csakhogy már a félórás buszút is megviseli őket a nyári kánikulában. A Világpolgárok önironikus, bájosan humoros film három idősödő férfi világmegváltó kalandok utáni sóvárgásáról. Gianni Di Gregorio különös életutat járt be: hatvanévesen rendezte első filmjét, korábban forgatókönyvíró és asszisztens volt. A Vénasszonyok nyara azonban megnyerte Cannes-ban a legjobb első filmnek járó díjat, és Di Gre­gorio azóta megállíthatatlan, a Világpolgárok a negyedik rendezése. Filmjei – amelyeknek a forgatókönyvét mind ő írja, és a főszerepet is maga játssza – általában a megkésettségről, az öregedésről és úgy általában az idő kíméletlen múlásáról szólnak. A karakterfejlődés azonban tetten érhető: míg a Vénasszonyok nyarában a hatvanas főhős még matuzsálemkorú anyjának próbál megfelelni, a Világpolgárok főszereplői végre elérkezettnek látják az időt, hogy új életet kezdjenek külföldön – csak épp már felülről súrolják a hetvenet. A film hét nap cselekményét öleli fel, amelynek során a három agglegény megtervezi az emigrálást és római élete felszámolásának részleteit. A nagy kérdés azonban, hogy hol legyen az új otthonuk. Mert igaz, hogy Bulgáriában olcsóbb a sör, de portugálul könnyebb megtanulni.