Felveszi a kesztyűt az online biztosítások piacán is Mészáros Lőrinc. A kérdés csak az, hogy klasszikus tömegtermékekkel vagy költséges innovációkkal készül-e tarolni.
Keszthelyi Erik. Visszhangot keltett
keszthelyi holding
Biztos,amibiztos
Bebetonozott offline állami ügyfelei mellett pozíciókat veszíthet a Mészáros–Keszthelyi-páros a tavaly ősszel ellenzéki kezekbe került városokban. A választások után a Fővárosi Önkormányzat felkérte a fennhatósága alá tartozó cégeket, hogy amint lehetséges, mondjanak fel a Mészáros Lőrinc érdekszférájába tartozó Hungarikumnak. Ez persze nem olyan egyszerű. A Budapesti Városüzemeltetési Holding 2017 végén állapodott meg az alkusszal, hogy az komplex biztosításokat szervez a fővárosi cégeknek. Tucatnyi esetben kötöttek is ilyet a 2018–2020-as időszakra. A Generali által elnyert milliárdos közbeszerzést a BVH írta ki, ám a szerződéseket minden egyes érintett vállalatnak külön-külön is alá kellett írnia. „Öreg róka vagyok, engem már nem kényszeríthet senki semmire. A Hungarikum megjelenésének azonban kifejezetten örültem, mert olcsóbb lett a biztosításunk annak ellenére, hogy a biztosítandó vagyonunk – például két új fürdő átadása miatt – jelentősen nőtt. Azt azonban beleírattam a szerződésbe, hogy harminc napon belül, indoklás nélkül kiszállhatunk belőle” – indokolta meg a HVG-nek Szőke László, a fővárosi fürdőcég nemrég távozott vezérigazgatója, miért tudott ez a társaság felmondani a Hungarikumnak. Az azonban nekik sem jutott eszükbe, hogy megversenyeztessék az alkuszokat, hátha lett volna még olcsóbb ajánlat. A közbeszerzésen ugyanis a biztosítók úgy versenyeznek egymással, hogy az ajánlatkérő nem látja – meglehet, nem is akarja látni –, hogy a díjból mennyi az alkuszi jutalék.
Ilyen körülmények között érthető, hogy a közszféra megcsapolásából kimaradt vagy abból kiebrudalt alkuszok most azért lobbiznak a budapesti városvezetésnél, hogy az rúgja ki a drága Hungarikumot. Javaslataikat levélben juttatták el Tüttő Kata szocialista főpolgármester-helyettesnek, indítványozva például, hogy a fővárosi cégek közvetlenül az alkusznak fizessék a jutalékot, a biztosítást pedig annyiért vegyék meg, amennyibe az valójában kerül. „Felkértem a BVH-t, hogy dolgozzon ki új, nyilvános és átlátható stratégiát a biztosításkötésekre, s úgy tudom, ez napokon belül készen lesz” – reagált a HVG kérdésére Tüttő Kata. Itt is lenne ennek az ideje, hiszen a Hungarikum ténykedését már évekkel ezelőtt is botrányok kísérték, például egyik első fővárosi akciója, a Fővárosi Közterület-fenntartó dolgozóira kötött csoportos, az érintettek számára rendkívül hátrányos életbiztosítás miatt. Az FKF azután átmenetileg egy másik, az állami cégek által korábban kedvelt, kisebb alkusszal, a Reticulummal állapodott meg, de Keszthelyinek sikerült visszaszereznie a vállalatot. A Reticulum magánszemély tulajdonosait pedig többéves huzavona után rábeszélték, hogy NER-közeli vállalkozóknak adják el a brókercéget.