Negyedmillió szingli: 40 fölött terhessé kezd válni a magány?
A hazai szingliszubkultúra bemutatásakor mind mélyebbre igyekeznek ásni a szociológusok. Rövid Irén, az egyedülállók e speciális csoportjának szakértője pár éve már bebizonyította (az utolsó népszámlálási adatokat elemezve), hogy nemcsak a 20–39 éves értelmiségiek között akadnak jelentős számban független és gyermektelen hajadonok, illetve férfiak, hanem az érettségizettek, a szakmunkások és a legfeljebb 8 osztályt végzettek között is. Egy, a napokban megjelent újabb publikációjában pedig a kutató már azt is vizsgálta, milyen foglalkozásúak leggyakrabban a hazai „magánzók”. Rövid arra a következtetésre jutott – immár a 2016-os mikrocenzus adatai alapján –, hogy a fiatalabb férfi szinglik között relatíve sok a szoftverfejlesztő, a rendszergazda, illetve (a járműgyártó és -javító ágazatban jelentős számban foglalkoztatott) lakatos. A Területi Statisztika című folyóirat ez év márciusi számában publikált elemzés ugyanakkor a fiatalabb szingliktől megkülönbözteti a 40–49 éveseket. Ez utóbbi korosztály női tagjai között jelentős számban találhatók például közép-, illetve általános iskolai tanárok és tanítók. A legtöbb szingli hölgy azonban, foglalkozására nézve, mindkét korcsoportban a bolti eladók és az irodai adminisztrátorok közül kerül ki.