Világ Kontúr
Bodo Ramelow: Egy nyugati a keletiek között

AFP / CHRISTOF STACHE
„Amikor miniszterelnök lettem, nem az volt a célom, hogy most majd megvalósítom a Baloldal párt programját. A feladatom a koalíciós partnerekkel együtt a tartomány javáért dolgozni” – így foglalta össze néhány újságíróval, köztük a HVG tudósítójával beszélgetve politikai ars poeticáját 60 éves korában Bodo Ramelow, Németország Türingia tartományának kormányfője.