Elengedtékakezüket

Válságálló szakma
Négy és fél millióan várják a kormánytól a legfontosabb intézkedést, miközben úgy tűnik, Orbán Viktorék már el is döntötték, hogy legalább félmillió embernek elengedik a kezét. A többé-kevésbé legálisan foglalkoztatottak száma nagyjából 4,5 millió, ám még a Pénzügyminisztérium legutóbbi munkaügyi felügyeleti jelentése szerint is a dolgozók 12-13 százalékát feketemunkán kapták az ellenőrök. Ez azt jelenti, hogy mintegy félmillióan nem legálisan jutnak a pénzükhöz, ha tehát megszűnik a (fekete)foglalkoztatásuk, a semmibe zuhannak. A válság jellegéből fakadóan most az lenne a legsürgetőbb gazdasági intézkedés, hogy a vállalatok munkaviszonyban tartsák dolgozóikat, különben nemcsak az egészségügyben történik meg az elkerülhetetlen robbanás, hanem a szociális szférában is. Ez valamelyest javítana a szürkezónában élők esélyein is.