GVH-elnök új szerepben

Juhász Miklóst, a Gazdasági Versenyhivatal elnökét választotta alkotmánybírónak a parlament kormánypárti többsége, így a következő 12 évben ő töltheti majd be a Balsai István halálával megüresedett helyet a 15 tagú testületben. Juhász 1976 és 1985 között a Pesti Központi Kerületi Bíróságon dolgozott fogalmazóként, majd bíróként. A rendszerváltás időszakában ügyvédként képviselt vállalatokat és önkormányzatot is, majd saját ügyvédi irodát alapított. 2010-ben lett a GVH elnöke. Ennek kapcsán az is nyilvánosságra került, hogy korábban elmarasztalta őt a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete egy olyan ügylet miatt, amelyben bennfentes információval élt vissza. Képviselői kérdésre válaszolva a bizottsági meghallgatáson arról is beszélt, hogy a digitális világ túlzottan felforgatta a magánszférát, amelyet nagyobb védelemben kellene részesíteni.