Előszörésutoljára
A pártállam lebontásában még fontos szerepet játszott, aztán az első parlamenti választással háttérbe szorult az NDK-beli demokratikus ellenzék.

ère. Összezártak

Jogászukvolthozzá
Akik az NDK-s időkben ellenzékiek vagy kivándorolni készülők érdekeit képviselték, többnyire kénytelenek voltak lepaktálni a hatalommal. Így is értelmezhető a pártállam felbomlása nyomán kipattant ügynökbotrányok egyik jellegzetes sorozata. Elsőként Wolfgang Schnur lepleződött le. Ügyvédként az NDK-ban ellenzékieket segített, dolgozott a pártállamtól távolságot tartani igyekvő evangélikus egyháznak is. Az 1990. márciusi választáson az általa vezetett párt, a DA nagyon gyenge eredményében közrejátszhatott Schnur Stasi-múltja is. Szintén ellenzékiek ügyvédjeként szerzett tekintélyt Lothar de Maizière, az NDK utolsó miniszterelnöke vagy Gregor Gysi, aki 1989-től az átalakulgató kommunista utódpárt vezetője volt. A Stasi-gyanú miatt De Maizière 1990 decemberében, napokkal az első össznémet kormány megalakulása után lemondott miniszteri posztjáról, Gysi viszont hosszú időn át a német politika elég széles körben népszerű alakja maradt. Mindketten vitatták, hogy beépített emberek lettek volna. De Maizière szerepét a német egyesítésben mindmáig méltatják.
Egyértelmű bukás volt Ibrahim Böhme esete (ő nem jogász, hanem a kulturális élet szereplője volt). Ő vezette 1990 márciusában a szociáldemokraták listáját. A választás után kezdtek terjedni róla a hírek, a gyanú később beigazolódott, 1992-ben kizárták a pártjából. Nem zavarta meg viszont a Stasi-gyanú egy másik szociáldemokrata karrierjét. Manfred Stolpe egyházjogász az NDK-s időkben a Berlin-Brandenburgi Evangélikus Egyházkerület világi vezetője is volt. Feltehető, hogy az ellenzékieket, üldözötteket segítő munkájához kellettek a megfelelő kapcsolatok. Ügynök voltát tagadta, és a tevékenységét az egyháza utólag is megvédte. 12 éven át Brandenburg tartomány népszerű miniszterelnöke volt. Ezt az sem zavarta meg, hogy a kommunistaellenes ellenzékből érkezett egyik minisztere tiltakozásul kilépett a kormányából.
