Szétesett ellenzék

Három választás és a koronavírus-járvány kellett ahhoz, hogy nagykoalíció jöjjön létre Izraelben. A múlt héten Beni Ganc, az ellenzéki centrista Kék és Fehér párt vezetője a szükséghelyzetre hivatkozva elfogadta, hogy szövetségre lépjen Benjamin Netanjahu kormányfő jobboldali Likud tömörülésével. A miniszterelnöki posztot 18 hónapig Netanjahu tölti be, majd Ganc kerül a helyére. Az átmenetileg a parlament elnökévé választott Ganc az új kormány első másfél évében külügyminiszterként szolgál. A Likud 36, a Kék és Fehér csoport 33 mandátumot nyert a 120 fős kneszetben, de önállóan egyik sem tudott koalíciót összekovácsolni. Ganc eddig azért utasította el a nagykoalíciót, mert Netanjahut csalással, megvesztegetéssel és hatalommal való visszaéléssel vádolták, majd hivatalosan vádat is emeltek ellene. A három pártból álló, Ganc vezette formáció a döntés nyomán máris felbomlott, mivel a volt vezérkari főnök két szövetségese elutasította az együttműködést Netanjahuval. Az egységkormány megalakítása azonban nincs veszélyben. A Likudnak a jobboldali szövetségeseivel együtt mindössze három mandátumra van szüksége a többséghez, Ganc saját frakciója pedig eredetileg 15 tagot számlált.