„Budavára legyen méltó a magyar királyhoz (…) állíttassék elő megfelelő fejedelmi lakás díszes környezettel.” (A Fővárosi Közmunkatanács memoranduma, 1880)
„Háromszáz szobája van ma a kir. palotának, s ezzel a hazafias áldozatkészséggel elérte a nemzet, hogy midőn királya meglátogatja, nem kell többé idegen helyeken keresnie szállást magának, hanem ott találja a saját palotáját, melyet királya iránt való hódolatának és szeretetének jeléül emelt a nemzeti lelkesedés.” (Pesti Hírlap, 1905. február)
„A kormány felkért, hogy a királyi várpalotában lakjam. El kellett ismernem ennek a kívánságnak az indokait (…) természetesen nem Őfelsége lakosztályába költöztem.” (Horthy Miklós: Emlékirataim, 1953)
„Rendkívüli helyzetben a párt- és az állami vezetésnek kell rendelkeznie biztonságos munkahellyel. A Vár azért alkalmas, mert a Vár alatt teljesen kész, berendezett, bombabiztos és más szempontból is megfelelő föld alatti irodák vannak.” (Gerő Ernő feljegyzése Rákosi Mátyásnak, 1954)
„A dolgozó nép kifejezetten igényli, hogy végre az a kormányzat foglalja el ott a helyét, mely ezer év óta oda való: a nép kormányzata.” (Ankétfelszólalás, 1956. augusztus)
„Legyen a Vár a kultúra vára!” (Magyar Nemzet-vezércikk, 1957. november)
„Ez a vár kicsit drága kultúrcentrumnak. Nem hiszem, hogy Európában még egy ilyen helytörténeti múzeum lenne, mint ez itt. Megmondom őszintén, ha ez művészeti meg kultúrkörökben eluralkodott, nekünk egy kicsit korlátozni kell.” (Kádár János egy pb-ülésen, 1968)
„Puritán, szó szerint kolostori körülmények között folytatja Orbán Viktor miniszterelnök a munkáját új irodájában, az egykori karmelita kolostor épületében, 2019 januárjától.”(Origo, 2018. december)