A királynő beszéde, a kormányfő ápolása

Uralkodásának 68 esztendeje alatt ötödik alkalommal intézett népéhez rendkívüli televíziós üzenetet II. Erzsébet. A 24 millió néző által megtekintett beszédében a királynő köszönetet mondott az egészségügyi dolgozóknak, a járvány leküzdésében családjuktól távol segítőknek, valamint azoknak, akik a korlátozásokat betartva otthon maradnak. II. Erzsébet üzenetét az „Újra találkozunk” idézettel zárta, amit a 103 éves Vera Lynn énekesnőnek a második világháború előestéjén született hazafias dalából kölcsönzött. Az uralkodó felidézte, hogy először 1940-ben, hercegnőként, Margit húgával szólalt meg nyilvánosan a rádióban; a háború elől vidékre menekített gyerekekbe akartak lelket önteni. Királynőként 1991-ben a Kuvaitot megszálló Irak elleni háború megindításakor, 1997-ben fia, a trónörökös Károly exfeleségének, Dianának a végzetes balesetekor, 2002-ben az anyakirálynő halálakor és 2012-ben uralkodásának 60. évfordulójakor mondott a televízióban beszédet. A windsori kastélyban rögzített felvételt kivételes biztonsági intézkedések közepette vették fel, nehogy a 94. életévét április 21-én betöltő uralkodó elkapja a fertőzést, mint legidősebb fia, akinél enyhe lefolyású volt a betegség. Boris Johnson kormányfő – akinek szervezetében március 26-án mutatták ki a koronavírust – állapota viszont olyan súlyosra fordult, hogy vasárnap este kórházba szállították, hétfőn pedig intenzív osztályra került, és a légzését oxigénmaszkon át segítik. A kormányfői teendőket Dominic Raab külügyminiszter vette át. Nagy-Britanniában a keddi adatok szerint 52 290 fertőzöttet regisztráltak, és 5385 ember hunyt el a vírustól. A járvány miatt az ellenzéki Munkáspárt lemondta a kongresszusát, és sajtóközleményben ismertette, hogy a 70 éves Jeremy Corbyn elnök utódja a hónapokon át tartó választás eredményeként Keir Starmer, az igazságszolgáltatásban végzett munkájáért 2014-ben lovagi címet kapott képviselő lett.