HOTEL & MORE ETO: Tiborcz üzlettársa a győri Quaestor-szállóban

Átvette a Quaestor-csoport egykori győri szállodájának üzemeltetését Tiborcz István üzlettársa, Paár Attila. Két, az ő érdekeltségében álló cég, a West Hungária Bau és az Árpád Tömb Kft. fizette ki a győri stadionhoz kapcsolódó szállót – és még mintegy húsz másikat – üzemeltető Hotel & More ETO Kft. vételárát az eddigi tulajdonosoknak, Klemm Balázs ügyvezetőnek és a Gtcons Team Kft.-nek. Klemm lemondása után Tóth Csaba, Paár cégtársa lett a vezető. Klemm a HVG érdeklődését azzal hárította el, hogy a mostani veszélyhelyzetben nem ér rá nyilatkozni. Úgy tudni azonban, hogy Tiborcz István körei nem pusztán a hotel üzemeltetésére, hanem a 2015-ben csődbe ment brókerház, a Quaestor értékes győri vagyonelemeinek – stadion, bevásárlóközpont, hotel – a megszerzésére pályáznak. A vagyontárgyakat tulajdonló Quaestor-cégeket az állami felszámoló, a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. irányítja. A vagyon felett viszont az Indotek-csoport szerezte meg a jelzálogjogot, miután tavaly töredék áron megvette az állami Magyar Fejlesztési Bank (kamatostul) húszmilliárd forintnyi követelését. Tiborczékon kívül más befektetőt is érdekelne e vagyoncsoport, de a koronavírus-járvány miatt a tárgyalások megtorpantak. Ha a felszámoló meghirdeti, az érdeklődők pályázhatnak, de az Indoteket aligha kerülhetik ki.