Gazdaság | 7 nap
Gazdaság 7 nap
UNIÓS KORONAVÍRUSPÉNZEK

Túlzások szezonja

Orbán Viktor nagyobb pénzügyi segítséget kap a koronavírus-válság során, mint Olaszország – írta a tekintélyes német hetilap, a Der Spiegel. A szerző szerint Magyarország 5,6 millrd euró azonnali segítségben részesül, míg Itálnak be kell érnie 2,3 millrddal. Mindeközben a magyar kormány látványosan a nullán tartja azt a keretet, amelyet uns pénzekből töltene fel a járvány elleni védekezésre. Az ellentmondás feloldásához abból kell kiindulni, hogy az Európai Un a válság kezelésére összesen 37 millrd eurós beruházási kezdeményezéssel állt elő, amelyből 8 millrd eurót a tagországok azonnal igénybe vehetnek egészségügyi beszerzésekre, a kis- és középvállalkozások támogatására és a munkahelyek megőrzésére. Ezt egészítené ki a strukturális és beruházási alap 29 millrdja. Olaszország 853 mill eurót használhat fel azonnal, ezt 1,46 millrd eurónyi beruházás egészítheti ki, a még le nem hívott kohézs alapokból pedig további 9 millrd eurót költhet. Magyarország 855 mill eurót használhat fel azonnal és szabadon, aminek az a forrása, hogy a 2019-re járó, de még el nem költött előleggel nem idén júniusban, hanem majd csak évek múlva kell elszámolnia. Ezt likviditási támogatásnak tekinti Brüsszel. Ha ezt a magyar kormány önrészként csatornázza be az uns projektekbe, azzal 4,7 millrd euró beruházást generálhat; másrészt pedig ezzel az önrészre btemezett költségvetési forrásokat is kiválthatja. De a 4,7 millrd euró nem friss pénz, hanem a Magyarországnak már megítélt támogatás részét képezi. Épp ez adhat okot félrrtésre, és ez a likviditási segítség buktatója is. Mert – amint azt az Európai Bizottság közleménye megjegyzi – a 2014 és 2020 között rendelkezésre álló európai források döntő részének elköltésére Magyarország már leszerződött. Mindez azonban nem zárja ki az átcsoportosítás lehetőségét. További segítséget jelent, hogy az idei évre btemezett 608 mill euró előleget az Európai Bizottság már március végén, április elején átutalta, azaz hónapokkal az eredeti folyósítási időpont előtt. Ez, valamint a később visszafizetendő tavalyi előleg összességében több mint 500 millrd forint többletlikviditást jelent a magyar költségvetés számára, ami az EB közleménye szerint megkönnyíti a koronavírus-válság elleni küzdelem finanszírozását.