„Az aranyozott kereszt és a vörös csillag fénye együtt ragyogja be az orosz múltat és a jelent” – mondta a HVG-nek Stark Tamás, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont tudományos főmunkatársa. Úgy véli, Putyin orosz elnök agresszív nacionalizmusában központi helyet foglal el a Szovjetunió második világháborús győzelme.
¬ Miért ennyire fontos Putyinnak a második világháborús győzelem folyamatos napirenden tartása?
Az ő rendszerében a történelem a hidegháborút és a szovjet identitását elvesztő, kommunista hitében csalatkozott, morálisan megroppant orosz nemzet újjászervezésének az eszköze. Ebben a folyamatban központi szerepe van a nagy honvédő háború emlékének, mivel a valóban világtörténelmi fordulatot hozó győzelmet fel lehet használni a nemzeti büszkeség és az orosz identitás megerősítésére. A második világháborús diadal központi szerepet játszik a mai nacionalista, hazafias narratívában, amelynek célja az emlékezet megőrzésén túlmenően az, hogy Putyin mellett mozgósítsa az orosz társadalom minél szélesebb részét. Az orosz hősiességről alkotott képbe nem férnek bele a Szovjetunió által elkövetett bűnök, így a népek önállóságát letörő megszálló politika, az etnikai tisztogatások, a katyni tömeggyilkosság, az embertelen bánásmód a foglyokkal. De geopolitikai okok is vannak: sokszor elhangzott például az az érv, hogy Oroszországnak azért is volt „joga” a Krím bekebelezésére, mert annak idején, a félsziget védelme és felszabadítása során nagyon sok orosz katona vesztette az életét. 2019 őszétől Putyin és más orosz vezetők is többször hangsúlyozták, hogy a korábban már elítélt Molotov–Ribbentrop-paktum valójában helyes lépés volt, és a szovjet diplomácia győzelmének tekinthető. Ez a kijelentés akár az egykori szovjet blokk felbomlása utáni új kelet-közép-európai status quo felrúgásának, Lengyelország és a balti államok, sőt Fehéroroszország függetlensége elleni fellépésnek is tekinthető.
¬ Mennyire egységes a második világháborús szovjet szerep oroszországi történészi megítélése?
Putyin úgy lép fel, mintha ő vinné tovább a nagy honvédő háború örökségét. Gorbacsov hatalmának utolsó éveiben és a Jelcin-korszakban szinte mindenről lehetett vitatkozni, de már hosszú ideje ismét van „hivatalos” történelemszemlélet, és ettől nem tanácsos eltérni. Ahogy valódi ellenzéki politikára sincs lehetőség, a független gondolkodás színtere is szűkül. Nemzetközi konferenciákon azt tapasztalom, hogy az orosz kollégák nagy többsége igazodik a politikai elvárásokhoz. A nemzetközi együttműködésre, dialógusra egyre kevesebb a lehetőség. Az orosz kutatók bezárkóznak, az egyik kolléga egy nemzetközi konferencia záróvacsoráján halkan mondta nekem, hogy a külföldi publikálástól is eltanácsolták őket. A változást jelzi, hogy néhány évvel ezelőtt a független kutatóhálózatot – így a történettudománnyal foglalkozó intézeteket is – leválasztották az Orosz Tudományos Akadémiáról.
¬ Folyamatosan javul Sztálin megítélése, miközben az ország is halad autoriter irányba. Meddig juthat el a putyini rezsim ezen az úton?
Az aranyozott kereszt és a vörös csillag fénye együtt ragyogja be az orosz múltat és a jelent is. A napokban olvashattuk, hogy május 9-én, vagyis a 75. évforduló alkalmából adják át Moszkvában a Krisztus feltámadása székesegyházat, amely az orosz fegyveres erők temploma lesz. Ebben az egykori KGB-s Putyinról és a templomromboló Sztálinról készült mozaikok is helyet kapnak. Sztálin rehabilitációja szinte teljesnek mondható. Rendszerének bűneiről, az ellenségesnek tekintett népek kitelepítéséről, az éhínségekről és a Gulag-táborokról – bár több emlékhely is létezik – nem, vagy alig esik szó. Putyin agresszív nacionalizmusa Sztálint egyre inkább az orosz nagyság szimbólumává teszi.
