Világ Kontúr
Dominic Raab: Beugró kormányfő

AFP / TOLGA AKMEN
Írott alkotmány hiányában Nagy-Britanniában nem mindig egyértelmű, ki a második ember a kormányfő mögött. 1962-ben hozták létre az első miniszteri címet, amely a kabinettagok között az „első az egyenlők között” személyt illette, ám nem mindig osztották ki. Ezért nem tulajdonítottak különösebb jelentőséget annak, hogy Boris Johnson a cím történetében harmadszor adta azt külügyminiszternek, Dominic Raabnak. Neki – az elődjeitől eltérően – valóban át kellett vennie a kormány és az ország irányítását, amikor Johnson koronavírus-fertőzéssel kórházba került, és onnan csak április utolsó vasárnapján tért vissza a Downing Street 10. alatti miniszterelnöki rezidenciára.