Cégvilág
Gazdaság Cégvilág

EA ALFA 4: új csillag születik

19-054-03.tif

Tiborcz Istvánnal és Mészáros Lőrinccel kezdett üzletelni, máris nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá minősítették újbudai ingatlanfejlesztését: bár Balázs Attila franckkal közös építőipari cége, a Bayer Construct eddig is jól futott, az elmúlt fél évben egyenesen megtáltosodott az üzletember. A kormány megkönnyítette annak a három, tízemeletes minitoronnyal megálmodott épületnek az engedélyezését, amely Balázs egyik cégének, az EA Alfa 4 Kft.-nek a beruházásában készül, az alsó két szintjén éttermekkel, boltokkal, alatta háromszintes mélygarázzsal, fölül pedig 168 lakással. A vállalkozó az ősszel, éppen akkor vásárolta meg az építkezésre készülő céget az eredeti, izraeli befektetőktől, amikor az állami MFB Bank 10,5 millrd forintos forgóeszközhitel zálogjogát jegyeztette be a vállalkozásra. Balázsról már janrban kiderült, hogy az akkor még Tiborcz és Mészáros birtokában lévő tőzsdei céggel, az Appeninn Nyrt.-vel üzletel: közösen vették meg a balatonfüredi kikötőt, amelynek felújítására egymillrd forint állami támogatást nyertek el. Egy másik cégének a beruházását, a zuglói városközpont kialakítását pedig ugyancsak janrban nyilvánította kiemelt fejlesztéssé a kormány. Az üzletember néhány hete átvette Mészárostól az Appeninn-részvényeket, most pedig az a hír járja, hogy a Tiborcz által áruba bocsátott pakettre is ő lehet a vevő.