Ápoléseltakar
Egyre inkább kórházi fertőzéssé válik Magyarországon a Covid–19. Miközben a kormány a betegeket két fővárosi intézménybe parancsolta, és Budapest készül a nyitásra, az ehhez szükséges támpontokat, információkat még a főpolgármester elől is titkolják.

Fel Budára!

„Totálishomálybantartanak”
A főváros döntéshozói kezdetben kifejezetten várták Müller Cecília országos tiszti főorvos tájékoztatóit, mert azt remélték, legalább az operatív törzs beszámolójából fontos információkhoz juthatnak a budapesti védekezés megszervezéséhez. „Hamar rá kellett azonban jönnünk, hogy érdemi kérdésekre szinte soha nem kapunk választ, ahogyan a média sem” – mondja Havasi Gábor, a fővárosi operatív törzs tagja. Máshonnan sem jutnak információhoz – teszi hozzá a momentumos egészségügyi tanácsnok, aki hivatása szerint mentőápoló. A fővárosnak még arról sincs információja, melyik budapesti kórházakban vannak koronavírusos betegek. Amikor efelől érdeklődtek, csak egy értelmezhetetlen táblázatot kaptak válaszul. „Ezen a területen is totális homályban tartanak minket” – mondja Havasi. Lapzártánkig Karácsony a múlt csütörtöki adatkérő levelére sem kapott választ.
A hét elején derült ki, hogy a súlyos állapotban lévő, de szállítható betegeket ezentúl az ország minden tájáról Budapestre viszik. A kormány azzal érvelt, hogy csak a járvány kezdetéhez térnek vissza, amikor két kiemelt fővárosi kórház fogadta a betegeket. A betegszállításnak azonban járványügyi kockázata van, hiszen növeli az érintkezések számát, s ezzel párhuzamosan emelkedik az egészségügyi személyzet megfertőződésének veszélye is. Miközben a kormány a betegeket Budapest felé tolja, addig a fővárosi kijárási korlátozásokért a Karácsony Gergely vezette Városházát teszik felelőssé, mondván: az ő hibájuk miatt kiugróan magas egyes szociális intézményekben a fertőzöttek száma. Ezzel kapcsolatban Havasi úgy fogalmaz, hogy összesen két fővárosi fenntartású otthonban jelent meg nagyobb számban a betegség; leginkább a Pesti Úti Idősek Otthonában. Egyébként itt is a főváros által beszerzett tesztek mutatták ki elsőként a fertőzést, kormányzati segítséget ugyanis nem, csak kritikát kaptak. „Több intézményünkben egyáltalán nem regisztráltak fertőzöttet, szóval téves az a kormányzati narratíva, hogy a főváros nem tudja kezelni a helyzetet” – mondja Havasi, aki szerint a tisztiorvosi szolgálat következetlenségét mutatja, hogy amikor a járvány megjelent a Kamaraerdei Idősotthonban – amit szerencsére korán felismertek –, ott a tünetmentes vagy enyhe tünetekkel rendelkező fertőzötteket csak izolálták, míg a Pesti útról mindenkit elszállítottak. Ez utóbbiból a Korányi Kórházba vitt lakókat – az intézmény zsúfoltsága ellenére – továbbra is bent tartják, még az enyhe tünetes pácienseket is. Egy ottani forrásunk szerint ennek semmilyen egészségügyi indoka nincs – kommunikációs érdekeket viszont szolgálhat. Ahogy annak is csak politikai magyarázata lehet, miért is tartja ekkora bizonytalanságban a kormány a fővárost.
