Reflex
hvg@hvg.hu
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a beküldött leveleket rövidítve, szerkesztve, illetve illusztrálva közölje. A közölt levelek tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet.
Titkok nyitja

Kutatható levéltári iratok
afp / ALBERTO PIZZOLI
Alapos, informatív cikket közöltek (HVG, 2020. április 23.) abból az alkalomból, hogy Ferenc pápa döntött: március 2-ától szabaddá vált a XII. Pius (1939–1958) pápasága idején keletkezett valamennyi irat kutatása a Vatikáni Levéltárban. Vatikán volt eddig az egyetlen állam a világon, amelynek levéltárában a holokauszttal kapcsolatos iratokban nem lehetett kutatni. A Vatikán zsoldjában álló „történészek” azt hangoztatják, hogy a legnagyobb zsidómentő XII. Pius volt, aki pedig a második világháború idején fülsiketítően hallgatott, amikor szólni kellett és lehetett volna a zsidók üldözésével kapcsolatban néhány egyértelmű szót, sőt mondatot.