Tech + tudomány hírek
Tech + tudomány hírek
GYEREKEK ÉS KÉPERNYŐIDŐ

Minden rendben

Továbbra is minden rendben van a gyerekekkel – jelentette ki Douglas Downey, az Ohiói Állami Egyetem szociológusprofesszora egy tanulmány kapcsán, melynek keretében azt vizsgálták, hatással van-e a képernyők előtt töltött egyre több idő a kiskorúak szoclis képességeire, társadalmi kapcsolataik alakulására. A kutatók tanárok és szülők értékelését hasonlították össze 1998-ban (jóval a Facebook megjelenése előtt), illetve 2010-ben (az első iPad megjelenésének évében) óvodába lépő gyerekeknél. A kicsiket az óvoda kezdete és az 5. osztály vége között hat alkalommal értékelték a pedagógusok, a szülők pedig háromszor: az óvoda elején, végén és az első osztály elvégzése után mondhattak véleményt. A kutatócsoport az objektivitás miatt elsősorban a tanárok észrevételeire fókuszált, azonban kisebb súllyal a szülőkét is figyelembe vette. Az eredmények azt mutatták, hogy a kicsik mindkét csoportjában hasonló értékelés született az interperszonális képességekről, például a barátságok kötéséről, megtartásáról, valamint az ismerkedési hajlandóságról és az önkontrollról. Sőt hba töltenek több időt a képernyők előtt a később születettek, esetükben még kissé jobbnak is bizonyultak a szoclis képességek. Egyetlen kivételt találtak: azok, akik sokat játszanak online játékokkal vagy gyakran keresnek fel közösségi oldalakat, hajszálnyival gyengébb eredményeket mutattak, de ennek a kutatók nem tulajdonítanak túl nagy jelentőséget. A kutatásvezető szerint minden generác hajlamos arra, hogy aggódjon a fiatalabbakért, és egyfajta gyanakvással tekint az új technológkra, attól tartva, hogy azok aláássák a hagyományos kapcsolatokat. Ahogy korábban az autó, a rád, a telefon elterjedésénél tapasztaltak ilyet, most a képernyőalapú technológkkal kapcsolatban erősödhet meg a félelem, de – legalábbis az American Journal of Sociology című folyóiratban megjelent tanulmány szerint – alaptalanul.