GUALA SZOLGÁLTATÓ: Szemereyék pécsi bizniszei

Ügyvezetője lett egy pécsi belvárosi szórakozóhelynek a jegybankelnök unokatestvére, Szemerey Zoltán. Ő és bankár testvére, Szemerey Tamás a Pécsi Sörfőzde megszerzését követően – ami után a főzde hamarosan a vizes-világbajnokság beszállítója lett – már alapított egy pécsi étterem-üzemeltető vállalkozást. Az ősszel viszont Szemerey Zoltánék fel is vásároltak egyet, a Guala Kft.-t, amelynek a baranyai megyeszékhely főterén működik a kávéháza és egyben éjszakai szórakozóhelye. Ennek most már az ügyvezetője is Szemerey Zoltán, aki néhány hónapja a Pécsi Egészségipari Innovációs Központ Zrt. vezérigazgatói székébe is beült. Befektetési cége, a Mava ugyanis a sörfőzdével elsőbbségi és egyben többségi részvénytulajdonos lett a vállalatban, amelyben egy évvel ezelőtt még a pécsi önkormányzat is érdekelt volt. A tulajdonosváltásról szóló dokumentumot tavaly május 2-án írták alá, június 7-én pedig az innovációs központ 50 millió forint uniós támogatást nyert el „a Biotechnológiai Innovációs Bázis klaszter megerősítésére”. A pénzből 2021-ig három vezetőképző tréninget szerveznek.