Fonák helyzetben

Lemondott a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) elnöksége, miután egy pénzügyi vizsgálat nyomán kiderült, hogy milliárdos tartozásai vannak. A szövetség elnöke Szűcs Lajos, a Fidesz parlamenti képviselője, aki egyébként a Magyar Országos Horgász Szövetség vezetője is. Szűcsnek a kormányhoz írt, az Index által megszerzett leveléből az derült ki, hogy a szövetségnek sürgősen 3,5 milliárd forintos támogatásra lenne szüksége, ebből a szállítói tartozások több mint egymilliárdot tesznek ki. A szövetséggel való együttműködéstől korábban a két magyar csúcsjátékos, Fucsovics Márton és Babos Tímea is elhatárolódott. A 2011-ben még 110 millió forintos költségvetésű MTSZ 2018-ban már 4 milliárdból gazdálkodhatott, az apparátus létszáma pedig megötszöröződött. Nem csak a tenisz háza táján nagyok a bajok: fizetésképtelenné vált a háromszoros magyar bajnok Eger vízilabdacsapatát fenntartó kft is, ezért minden játékos szerződését megszüntette.