Gazdaság | Cégvilág
Gazdaság Cégvilág

NEXT FUTURE, PAX ET VITA, MANHATTAN, ZRÍNYI CAPITAL: ­hiperaktív magántőkealapok veszélyhelyzetben

Mészáros Lőrinc hulladékkezelésbe kezd, Szíjj László egy egészségügyi magánszolgáltató környékén tűnt fel, Jászai Gellért ingatlanokkal is foglalkozik, a frissen lett kaszinóüzemeltető, Szalay-Bobrovniczky Kristóf pedig egyszerűen csak vagyont kezel. Az elmúlt napokban a kormányhoz közel álló üzletemberek sorra alapították új cégeiket, méghozzá elsősorban olyanokat, amelyek végső tulajdonosait magántőkealapok fedik el. A Next Future Project Kft. tulajdonosa a Status Next Környezetvédelmi Magántőkealap, amelyet a felcsúti millrdos a magáénak mond, de valójában semmi akadálya nincs annak, hogy a tőkealap befektetési jegyei közül valamennyi valójában másnak a nevén legyen, és ez így igaz bármelyik másik magántőkealapra is. A Gazdasági Versenyhivatal a napokban hagyta jóvá, hogy a Status Next egyedüli irányítást szerezzen az ipari hulladékok begyűjtésével és kezelésével foglalkozó Envirotis Holding felett, amelynek tulajdonosi köre eddig is évente sok millrd forintos osztalékokat vett ki tevékenységének profitjából. Mészáros egyébként aktívan rendezgeti portfólját, vásárolja tőzsdei cégének részvényeit – láthatóan újabb befektetésekre készül. A pesti Andrássy út 105. alatti villát viszont nem hagyta veszni, miközben az Appeninn ingatlanfejlesztőben lévő részesedését eladta: a 140 éves, szecesszs épületet eddig az Appeninn kezelte, ezentúl a Konzum PE Magántőkealap. Bővíti tevékenységét Mészáros sportruházati cége is, a Magyar Sportmárka Zrt. ezentúl már nagyban is kereskedhet a 2Rule-lal.

Pax et Vita Kft. néven vállalkozást alapított egy harmadik magántőkealap, a Themis is, amelyet Mészáros üzlettársának, Szíjj Lászlónak a cége, a Minerva kezel. Az új, szegedi társaság fő tevékenysége az ingatlan­üzemeltetés, méghozzá egy olyan székhelyen, ahol egy magánklinika működik. A Pax et Vita tevékenységi köre azonban szélesebb, mint az ingatlanozás: humán­egészségügyi ellátással és ápolással is foglalkozhat.

Ingatlanvagyon kezelésére utal Jászai Gellért új vállalkozásának neve is, a Manhattan Property Kft., amelynek tulajdonosa a Manhattan Magántőkealap. Ez utóbbi birtokolja a tőzsdei informatikai cég, a 4iG több mint 5 százalékát, és Jászai bevallása szerint őhozzá kötődik. A Manhattan Propertynek egyébként nemcsak Jászai az ügyvezetője, hanem Linczényi Aladin is, aki Jászaival együtt a menedzsment tagjaként rendbe tette Mészáros tőzsdei holdingját, az Opus Globalt.

Újabb vagyonkezelővel jelent meg Szalay-Bobrovniczky Kristóf is, aki a londoni nagyköveti posztról hazatérve a napokban szerezte meg öt budapesti kaszinó üzemeltetésének koncesszját, miután Andy Vajna örökségéből megvette a Las Vegas Casino Zrt.-t. Befektetőtársa a kormányfő barátja, Garancsi István, akinek viszont így már hat kaszinója van, holott egy érdekeltségi körben csak öt lehetne. A háttérben felsejlik a kormányfőnek tanácsokat osztogató Habony Árpád is, aki egyrészt Szalay-Bobrovniczky üzlettársa, másrészt a Las Vegas igazgatóságában helyet kapott Halkó Gabriella az ő köreihez tartozik. A Gazdasági Versenyhivatal mindennek ellenére úgy ítélte meg, hogy az összefonódást nem kell vizsgálnia, mert az nem veszélyezteti a versenyt. A Tripplehill I. Magántőkealap most mindenesetre létrehozta a Zrínyi Capital Kft.-t, amelynek tevékenysége vagyonkezelés lesz, ezt a tőkealapot pedig Szalay-Bobrovniczky cége, a Tripplehill Capital kezeli.