Világ | 7 nap
Világ 7 nap
TRUMP BEZÁRJA AZ ÉGBOLTOT

Nukleáris kísérlet ötlete

A szerződésben meghatározott hat hónapos türelmi idő leteltével az USA kilép a Nyitott Égbolt egyezményből, mert azt Oroszország szerinte megsértette – közölte Donald Trump amerikai elnök. Az 1992-ben aláírt és 2002-ben életbe lépett bizalomerősítő megállapodás alapján Oroszország, illetve a nyugati hatalmak kölcsönösen megnyitják a légterüket, és engedélyezik, hogy fegyvertelen felderítőgépek berepülhessenek, megbizonyosodva arról, hogy a másik nem készül katonai akcra. A lejárat nélküli szerződésben 35 ország részes, a megállapodás két letéteményese Kanada és Magyarország, amivel a felek az egyezség megszületésében játszott szerepüket ismerték el. Trump a hivatali ideje alatt már a harmadik leszerelési megállapodást mondja fel, az előző kettő az iráni atomalku, valamint a közepes hatótávolságú nuklris erők korlátozásáról szóló, 1988-ban Ronald Reagan és Mihail Gorbacsov által aláírt INF-szerződés volt. A következő az Oroszországgal kapcsolatban fennmaradó utolsó komoly katonai egyezség lehet, a febrrban lejáró Új START-szerződés, amely a két félnek 1550 telepített atomrakétát engedélyez. A The Washington Post napilap szerint amerikai nemzetbiztonsági vezetők május 15-én megvitatták annak lehetőségét, hogy az USA 1992 után újra nuklris kísérletet hajtana végre, mert szerintük Kína és Oroszország az utóbbi időben kisebb atomeszközöket tesztelt, amit mindketten tagadnak. Ez a lépés az 1996-os általános atomcsendegyezmény végét jelentené, amit az USA aláírt, de a szenátus megtagadta a ratifikálását.