Malcolm Gladwell: Ismerős ismeretlenek

Ha valaki úgy olvasgat bele Gladwell új könyvébe, hogy nem ismeri a bestselleríró korábbi műveit, alighanem az az első benyomása, hogy a szerző hetet-havat összehord. Az Ismerős ismeretlenek fejezeteiben kronológiai bakugrásokkal sorjáznak egymás után a történetek. Chamberlain és Hitler 1938-as találkozásairól csakúgy, mint a tragikus sorsú költő, Sylvia Plath 1963-as öngyilkosságáról, egy beépített kubai kémnő tündökléséről és bukásáról, vagy éppen az ezredforduló abúzusbotrányának hőséről, a Pennsylvaniai Egyetem fociedzőjéről. Ám ahogy a kanadai író-újságírótól – nem mellesleg a HVG-könyvek „házi szerzőjétől” – megszokhattuk, a szerteágazó históriák ezúttal is egybeszálazódnak. „Ha csak egy dologról győzhetem meg olvasóimat, akkor legyen ez: senki nem nyitott könyv” – ezt járja körül négyszáz oldalon Gladwell, s fejezetről fejezetre kikezdi, elbizonytalanítja mindazt, aminek helytállóságát oldalakkal korábban briliánsan, szociológiai, pszichológiai kutatásokkal és kísérletekkel alátámasztottan bebizonyított. Az eset­­tanulmány-füzért ihlető kötetnyitó história olyannyira tragikus, amennyire banális: Texas államban egy fehér rendőr az elmaradt indexelés miatt félreállított egy fiatal afroamerikai nőt. Az affér záróakkordja: három nappal később a szabálysértő a cellájában fel­akasztotta magát. Ezt olvasva persze máris működésbe lép a sztereotípia az előítéletes amerikai rendőrről, noha ez esetben erről szó sincs, illetve ennél jóval többről van szó. Arról, hogy meghökkentő gyakorisággal hagyjuk magunkat – eredendő bizalmunktól vagy gyanakvásainktól teljesen függetlenül – az orrunknál fogva vezetni, s hogy mennyire nem tudunk semmit azokról, akikről azért mégiscsak érdemes lenne valamit tudni. Még ha „könyvüket” teljesen kinyitni sohasem leszünk is képesek.