Magyarország | 7 nap
Magyarország 7 nap
Lenyúlnák a Színművészetit

Bemutatók

Már szeptembertől alapítványi formában működne a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) egy, Semjén Zsolt által benyújtott törvényjavaslat alapján. Az innovács tárca szerint „az átszervezéssel az egyetem képessé válhat arra, hogy feladatellátása megfeleljen a minőségi elvárásoknak”. Bódis József felsőoktatási államtitkár a HírTV-ben ezt azzal toldotta meg, hogy az egyetemnek vannak a „vezetéssel, vezetőváltással kapcsolatos megoldandó feladatai” is. Az SZFE közleménye szerint azonban ezeket a feladatokat már elvégezték, a „szenátus 2019. november 29-én nyílt pályázat után, jogszerűen rektorjelöltnek állította Upor László egyetemi tanárt, akit a mai napig nem neveztek ki”. Félrevezetőnek és sajnálatosnak tartják a riportban elhangzott állítást, hogy „az egyetem balliberális intézmény” lenne. Az SZFE vezetése bízik a minisztérium ígéretében, hogy az intézmény számára idlis működési formát az egyetemmel együttműködésben alakítják ki. A kormány a Corvinusszal kezdte a felsőoktatás átszervezését, nemrég újabb hat intézmény – köztük az Állatorvostudományi és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem – alapítványi kézbe adásáról döntött a parlament.