Bocsánatkérés

„A család és a nagyapám nevében bocsánatot szeretnék kérni azoktól, akik szenvedtek” – mondta A nagyapám: Horthy Miklós című dokumentumfilmben ifj. Horthy István, Magyarország egykori kormányzójának unokája, a holokauszt áldozataira utalva. Az ATV-nek azt is hozzátette: mély traumaként éli meg a zsidó deportálásokat. A külföldön élő leszármazott, aki másfél éves volt, amikor 1942-ben édesapja, Horthy István kormányzóhelyettes és repülőtiszt a keleti fronton meghalt, azt mondta: szerinte a nagyapja egészen addig nem tudott a haláltáborban zajló borzalmakról, amíg kézhez nem kapta az auschwitzi jegyzőkönyvet. Ezt követően leállíttatta a deportálásokat, ám mégiscsak felelőssége volt a tragédiában. Turbucz Dávid, a téma történész szakértője szerint az unoka bocsánatkérése fontos gesztus, a Horthy család részéről ugyanis még nem hangzott el ilyenfajta kijelentés. Ezzel Ungváry Krisztián is egyetért. Hozzátette: a tények Horthy felelősségét támasztják alá a deportálások ügyében.