Tech + tudomány hírek
Tech + tudomány hírek
EURÓPAI FELHŐSZOLGÁLTATÓ

Nem Amazon, hanem emezen

Annyiszor próbálták már a Google európai versenytársát létrehozni, hogy ezúttal nem is mérik valamelyik amerikai vagy kínai órshoz a német–francia központú leendő felhőszolgáltatót, a Gaia-X-et. A két gazdasági miniszter, Peter Altmaier és Bruno Le Maire múlt csütörtökön jelentette be, hogy hivatalosan is elindul a projekt. A 22 alapító cég (felük német, felük francia) mellett 300 körül van a részt vevő vállalatok és intézmények száma. A Frankfurter Allgemeine Zeitung olyan szakértői véleményeket idézett, amelyek szerint a nagy amerikai felhőszolgáltatók – az Amazon, a Google és a Microsoft – évi 50 millrd dollár körüli összeget ruháznak be infrastruktúrájukba, és a kínai Alibaba is ebben a mezőnyben játszik, ugyanakkor az EU-ban még a nagyságrendet sem éri el senki. Az európaiaknak a jelek szerint nem is annyira az a fontos, hogy a piaci versenyben lekörözzék ezt a négy céget, hanem inkább az, hogy kényes európai adatok helyben maradhassanak. Különösen megmutatkozott ennek a fontossága most, amikor a járványveszély miatt tért hódított a távmunka. A frankfurti lap szerint például a személyzeti szoftvereknél egy éven belül 16-ról majdnem 30 százalékra nőtt a felhőben üzemeltetett programok aránya. Minél több az adat, annál nehezebb Európában tartani, mert a felhőalapú megoldások piacán az Amazon részesedése most 48 százalék, a további arányok pedig: Microsoft 16, Alibaba 8, Google 4 százalék.