Kőnig Róbert

Portré

2020. június 11.

Reviczky Zsolt

Kőnig Róbert

gyermeksebész

„Négyévesen döntöttem el, hogy sebész leszek. Úgy akartam élni, mint az akkor a tévében futó Fekete-erdő Klinika sebészei, Brinkmann professzor és a fia, és ebben nem voltak komolyabb megingások” – mesél az igencsak korai elköteleződésről a 39 éves gyermeksebész. Családja is hasonlít a német orvosdinasztiára: édesanyja gyermekgyógyász, édesapja szociális munkás, de a tágabb famíliában fogorvos, gyermeksebész, pszichiáter, belgyógyász, szemész, kardiológus is van. Kivétel a húga, aki „időben rájött, hogy ez nem neki való”, és jogász lett. Erdélyben, Máramarosszigeten született, és ott élt kilencéves koráig. A román diktatúra összeomlásakor költözött a családjával Magyarországra, a Debrecen melletti Derecskére. Az általános iskola első két osztályát még Erdélyben járta ki, félig román, félig magyar iskolában. „Az kemény időszak volt, a magyar alsósok a román felsősökkel jártak egy idősávban, a szünetek a túlélésről szóltak.” Elmondása szerint nagyon hamar megtanulta, hogy csak magára és a családjára számíthat, ha baj van. Magyarországon élni 180 fokos életmódváltást jelentett. Az itteni általános és a hatosztályos középiskola „bulis időszak volt, és a tanulás sem volt nagy kihívás”. A Szegedi Tudományegyetemen végzett, mentőtiszti diplomát is ott szerzett. Gyermeksebész szakorvos viszont már a Semmelweis Egyetemen lett. Kilenc évig dolgozott Angliában, különböző magánkórházakban, mind felnőtt-, mind gyermekellátásban. Jelenleg a Szent János Kórház gyermeksebésze.

Óvodapedagógus feleségével és 16 hónapos kislányukkal társasházban laknak Óbudán. Saját szabadidőben – ha lenne – „nem csinálnék semmit”. Ma már a kislánya lett az egyetlen hobbija, korábban szeretett videójátékozni, olvasni, túrázni, utazni.

¬ A frontvonalban harcolt, nem félt attól, hogy elkapja a koronavírust?

A frontvonal mögött állok „50 centivel”, mert gyerekekkel foglalkozom, és őket ez a vírus – hál’ istennek! – nem érinti olyan szörnyen. De mivel tünetmentes hordozók, ha valamelyikükre ránézek, óhatatlanul átfut a tudatalattimon, hogy talán tőle fogom elkapni. A maszkot utálom, nagyon nehéz úgy a gyerekekkel kommunikálni.