Világ | 7 nap
Világ 7 nap
AMERIKAI JOGEGYENLŐSÉG

Nincs nemi megkülönböztetés

Történelmi döntésként értékelik, hogy az USA legfelső bírósága hétfőn kimondta: az 1964-es polgárjogi törvényben szereplő nemi megkülönböztetés tilalma nemcsak a heteroszexlisokra vonatkozik, hanem a melegekre, leszbikusokra és transzneműekre is, akiket az irányultságra hivatkozva tilos elbocsátani. A liberálisok örömét és a konzervatívok csalódását hozó határozat meggyőző, 6:3 arányú többséggel született, ráadásul két konzervatív bíró nemcsak átszavazott, hanem egyikük, Neil Gorsuch fogalmazta meg az ítéletet alátámasztó, 168 oldalas véleményt is. A többséggel tartott John Roberts, a legfelső bíróság elnöke is. Az LGBT-közösség által régóta szorgalmazott döntéssel hatályon kívül kerülnek azok a törvények, amelyek az ötven szövetségi állam többségében megengedik, hogy a munkaadó azért elbocsáthassa alkalmazottját, mert az meleg, leszbikus vagy transznemű. Az alkotmánybírósági szerepet is betöltő legfelső bíróság 2015-ben engedélyezte a melegházasságot, és a további liberalizáct az sem akadályozta meg, hogy a republikánus Donald Tump két konzervatív tagot is kinevezhetett a megüresedett helyekre – Gorsuch mellett Brett Kavanaugh-t, aki most nemmel szavazott. A döntésnek komoly hatása lesz az USA-ban a keresztény egyházak által működtetett iskolákra és nonprofit szervezetekre, amelyek közül sok jelenleg nem hajlandó befogadni szexlis kisebbséghez tartozókat.