Szilágyi Ákos

Portré

2020. június 18.

Reviczky Zsolt

Szilágyi Ákos

költő, műfordító, esztéta

„Túl sok területen kell lépést tartanom a saját terveimmel. Azt érzem, alig vagyok még meg valamivel. Talán a költészetet kivéve” – mondja a kortárs líra most 70 éves egykori botrányhőse, József Attila-díjas alkotó. Anyai ágon tabáni, katolikus legényegyletbe járó, Fradi-szurkoló, szűcs nagyapa, apai oldalon somogyi kohanita zsidó nagyszülők leszármazottja. „Egyik nagymamától a Bibliát, a másiktól Arany balladáit kaptam.” Kabarészerzőként ismert apjának, a „28-as” Szilágyi Györgynek – akinek érettségije sem volt – „mindent állandóan átnevező, kiforgató, játékosan ironikus és parodisztikus nyelvhasználatában” pácolódott. A Radnóti Gimnázium nevezetes orosz tagozatán érettségizett, aztán – jelentős részben diákkori szerelme, a későbbi festő, El Kazovszkij hatására – az ELTE magyar–orosz szakán szerzett diplomát 1974-ben. „Egész családom – ameddig a szem ellát – csupa kétkezi ember, akikhez nagyon erősen kötődtem. Kulturális tőkém felhalmozása annyira eredeti volt, hogy nagyobb részét orosz közvetítéssel szereztem.” 2010-ig alma materében tanított, előbb magyar irodalomtörténetet, utóbb az esztétika tanszéken művészetfilozófiai tárgyakat. Huszonöt évesen Weöres Sándorról írt kritikájával emlékezetes robajjal érkezett az irodalomelmélet porondjára: „Weöres azt írta, ő majd azokkal tart, akik lelökik trónjáról a bearanyozott hülyét, én meg azonnal akartam lelökni őt.” Alapító-szerkesztőként jegyzi a Jelenlét, a Medvetánc, a Filmvilág, az Új Hölgyfutár, a 2000 című folyóiratokat.

A Krisztinavárosban él. Grúz–örmény származású felesége is az ELTE legendás oktatói közé tartozik. Két lánya közül az egyik nyelvszociológus Hongkongban, a másik polonista Budapesten. Szabadideje: nincs. Ha teheti, jógázik és túrázik.

¬ KISZ-díjat kapott 1979-ben, amikor az ős-Beatrice zenekarral közös performance-okat rendezett. A kommunista ifjúsági kultúra és a punk ezek szerint kompatibilis volt?

Sokat köszönhetek ennek a KISZ-díjnak. Olyan volt, mint egy lórúgás. Átlendített a ló, vagyis a rendszer, a „létező szocializmus” túloldalára. A díjjal nyilván le akartak választani a rendszerellenes elemekről. Magam sem tudtam, hogy közben már én is annak számítok, javában gyűltek a III/III-as jelentések rólam és Fölöspéldány író-művész csoportunkról.