Nádasdy Ádám: A szakállas Neptun

„Aki melegként nő föl, páncélt kell növesszen maga köré: az védi, mint a teknősbékát, de be is zárja, visszatartja a könnyelmű feltárulkozástól.” Géza gondolkodik erről, aki Londonban egy rendőrtől tudja meg, hogy hol találja a Champions sörözőt. Még Pesten súgták meg neki, hogy az a homoszexuálisok ottani találkozóhelye. Bemutatkozáskor angolosra sikerül a kiejtése: Gay-za. A többieknek tetszik: gay… Nomen est omen. A szerző finom humora szelídre hangolja ezeket az 1960–1980-as esztendőket idéző novellákat. Meleg férfiak kapcsolatáról szólnak. Fiatalok viszonyáról, nagy társadalmi és korkülönbségek ellenére született vonzalmakról, azok kríziséről éppúgy, mint kamasz fiúk identitásválságáról, akik trükkösen csókolják meg egymást a rakparton ülve, hogy a szemlélőknek úgy tűnjön, a cipőfűzőt kötik meg. Alapvetően a melegek szerelme nem különbözik a heteroszexuálisokétól. De valahogy romantikusabb. Talán a titkolózás, a kényszerű hazugság, a lelepleződéstől, a gúnyos fogadtatástól félve emlékeztet az első szerelemre. Érzékenyebbek, egymásra utaltabbak a felek. Sokat évődnek, gyakran gyengéden becézi, vagy cukkolásból akár durva gúnynevekkel illeti egyik a másikat. „Időnként Köcsögnek szólítjuk egymást… csak az első egy-két alkalommal fáj… egy idő múlva kifejezett gyönyörűséget okoz.” Máshol nyunyókának nevezik az egyik szereplőt a járványhelyzet előtt nyomdába került kötetben. Ahogy az író mondja, meleg körökben régóta használják a kifejezést „fiatal, vékony alkatú, esetleg feminin fiúkákra”. A környezet hol elutasító a hősökkel, hol elfogadó, máskor félrenéz, vagy csendben drukkol a férfipároknak. „Nagy szerző nagy szerelmes könyve” ez is, ahogy Esterházy Péter Nádasdy melegekről szóló esszékötete, A vastagbőrű mimóza elé írta.